A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja

1 Dsc 0204

A Holokauszt Nemzetközi Emléknapján, január 27-én kiállításmegnyitóval, emlékgyűléssel és monodráma-bemutatóval tisztelegtünk a holokauszt áldozatai emléke előtt.


Az idei rendezvény Auschwitz felszabadítása 75-ik évfordulója jegyében telt. Ezt tükrözte a Holokauszt Emlékközpont zsinagógájában megnyílt időszaki kiállítás is, melyet az Emlékközpont az Orosz Holokauszt Oktatási és Kutatási Központtal közösen készített. A tragédia paneleken bemutatott történetét az elhurcoltak által hátrahagyott, vagy a kevés túlélő által Auschwitzból hazahozott tárgyak, dokumentumok teszik szemléletessé.
A megemlékezés megnyitásakor Dr. Kovács Tamás, az Emlékközpont igazgatója kiemelte, nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni, hogy az Auschwitzban elpusztított áldozatok harmadát a korabeli Magyarország területéről deportálták. Ezeknek az embereknek az egyetlen bűnük az volt, hogy zsidónak vagy romának születtek, esetleg valamilyen más szempontból nem tetszettek a birodalom vezetőinek.  Fontosnak nevezte, hogy a háború után született generációk is megismerjék a holokauszt teljes történetét, hátterét és utóhatásait. 



A megemlékezésen Vadlövő Judit, az ENSZ Információs Szolgálata magyarországi képviselője felolvasta António Guterres ENSZ-főtitkár emléknapi üzenetét. A főtitkár szerint 75 évvel ezelőtt a világ elborzadt, amikor fény derült a nácik bűneire. E borzalmakat követően jött létre az Egyesült Nemzetek Szervezete azzal a céllal, hogy "az országok megleljék egymást a békében" és hogy soha ne ismétlődhessen meg hasonló, emberiesség elleni bűncselekmény. António Guterres üzenetében rámutatott, hogy 75 év elteltével újra vannak neonácik és olyanok, akik a fehérek felsőbbrendűségét hirdetik, valamint továbbra is megpróbálják a holokauszt súlyát kisebbíteni, és az elkövetők felelősségét tagadni vagy csökkenteni.  "Ahogyan azonban kitart a gyűlölet, úgy kell kitartania az elhatározásunknak is, hogy fellépjünk ellene" - írta az ENSZ-főtitkár.
Magyarország kormánya nevében Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára köszöntötte a megemlékezőket. "Tanuljunk a múltunkból, mert jövőnk csak abban az esetben lesz, ha a jelent úgy formáljuk, hogy régi hibáinkat és bűneinket nem követjük el újra" – mondta az államtitkár.
Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt: 75 évvel a második világháború vége után ismét világszerte növekszik az antiszemitizmus. A növekvő idegengyűlölet és a mások iránti gyűlölet együtt jár a holokauszt tagadásával és relativizálásával. Hangsúlyozta: az antiszemitizmus nemcsak a zsidó nép problémája, hanem elsősorban azé a társadalomé, amelyben megjelenik. Az antiszemitizmus ugyanis előfutára lehet másfajta, a társadalom stabilitását veszélyeztető diszkriminációnak, gyűlöletnek, ami elsősorban azokat sújtja, akik mások, mint a társadalom többsége. Az antiszemitizmus elleni küzdelem tehát nemcsak a zsidó nép, hanem az egész világ érdeke - mondta az izraeli nagykövet.
Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete kiemelte: büszkék apáikra, nagyapáikra és dédnagyapáikra, akik felszabadították "Hitler egyik legnagyobb halálgyárát", az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Kiemelte, hogy 75 évvel ezelőtt, január 18-án a Vörös Hadsereg katonái szabadították fel a budapesti gettót is, ahol 70 ezer embert tartottak fogva. A magyar fővárosért vívott harcokban 50 ezer szovjet katona esett el, összesen pedig több mint 100 ezer szovjet katona nyugszik magyar földben. "Ők az életüket áldozták, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy sose felejtsük el azt, ami az 1930-as és az 1940-es években történt" - hangoztatta Vlagyimir Szergejev.
A megemlékezés hangulatához Farkas Róbert hegedűművész, a Budapest Bár együttes vezetője járult hozzá az általa választott zenei betétek előadásával.


A megemlékezés végén kádist mondott Radvánszki Péter Simon, a Páva utcai körzet rabbija, a résztvevők pedig mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékfalánál.

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Időszaki kiállítás

The Holocaust: Annihilation, Liberation, Rescue

In 2020, the 75th anniversary of the liberation of Auschwitz, the emblematic extermination camp of the Nazi Germany, a unique symbol of cruelty and inhumanity is observed. At this occasion, the Holocaust Memorial Center in Budapest stages a chamber exhibition jointly with the Russian Holocaust Research and Education Center and the Russian Jewish Congress. The...

Tovább

Kiállítás kezdete

2020. január 27.

Kiállítás vége

2020. április 16.

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Igaz-e, hogy ingyenes az utazás a Holokauszt Emlékközpontba?

A MÁV díjmentes utazást biztosít a Holokauszt Emlékközpontba látogató diákcsoportok (minimum 10 fő, 18 éves korig) és kísérőik (minden 10 tanuló után 1 fő kísérő) számára. A kedvezmény igénybevételéhez előzetes bejelentkezés szükséges.

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.