Kordokumentumok megőrzéséért

Arckép

Egybehangzó vélemény, hogy a holokauszt a huszadik század legnagyobb tragédiája. Ennek ellenére vannak, akik szeretnék letagadni, hogy a soá egyáltalán megtörtént, vagy legalábbis igyekeznek kisebbíteni az áldozatok, a szenvedők számát. A Holokauszt Emlékközpont legfontosabb feladata az igazság megőrzése, a küzdelem a történelemhamisítások, a torzítások ellen. Ezért is fontos számunkra, hogy minél több vészkorszakból származó tárgyat, fotót, iratot, visszaemlékezést, egyszóval kordokumentumot tudjunk rendelkezésre bocsátani a kutatók, érdeklődők részére és megőrizni az utókor számára.




Kérjük, segítse erre irányuló erőfeszítéseinket. Ön két módon is támogathatja az igazság fenntartását, a bizonyítékok megőrzését célzó munkánkat. Elsősorban, ne hagyja elveszni saját vagy családja, barátai, ismerősei tulajdonában lévő holokauszttal kapcsolatos dokumentumokat! Ezek az otthon még szekrényfiókokban, padláson, pincében lapuló dokumentumok itt értő muzeológusi kezekben történeti emlékekké válnak, kutatók, diákok ismerhetik meg belőle egy korszak üzenetét. Munkatársaink az alábbi elérhetőségéken szívesen egyeztetnek időpontot Önnel és az Ön által meghatározott feltételek alapján átveszik szakszerű megőrzésre fényképeit, iratait, tárgyait.

Függetlenül attól, hogy van-e az Ön, vagy családja birtokában a holokauszt idejéből származó kordokumentum vagy nem rendelkezik ilyennel, Ön adójának 1%-nak felajánlásával is sokat tehet egy-egy pótolhatatlan értékes korabeli bizonyíték megőrzéséért. Az így befolyt összegből a gyűjtők, műkereskedők által pénzért felajánlott emlékeket is biztonságba tudjuk helyezni és ezáltal gondoskodni arról, hogy a kutatók, oktatók számára elérhetők maradjanak. Kedvcsinálóként, tekintsen meg egy kis válogatást a gyűjteményünk gyarapításával mentett emlékekből, visszaemlékezésekből.

A csatolt rendelkező nyilatkozaton feltüntettük a Holocaust Közalapítvány adószámát. Kérjük, nyomtassa ki és a saját adataival kiegészítve, az adóbevallásával együtt, vagy akár attól függetlenül is, 2019. május 20-ig juttassa el a NAV-hoz.

Köszönjük megértését, támogatását!

Holokauszt Emlékközpont

1094 Budapest, Páva utca 39.

gyujtemeny@hdke.hu

+36- 1-455-3397

Csatolmányok

Név Méret
Szja 1 Holocaust Közalapítvány 315.83 KB

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Időszaki kiállítás

The Holocaust: Annihilation, Liberation, Rescue

In 2020, the 75th anniversary of the liberation of Auschwitz, the emblematic extermination camp of the Nazi Germany, a unique symbol of cruelty and inhumanity is observed. At this occasion, the Holocaust Memorial Center in Budapest stages a chamber exhibition jointly with the Russian Holocaust Research and Education Center and the Russian Jewish Congress. The...

Tovább

Kiállítás kezdete

2020. január 27.

Kiállítás vége

2020. április 16.

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Hányan haltak meg a holokauszt idején?

Az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések 5 és 6 millió közé teszik. Körülbelül minden tízedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat magyarországi zsidó volt, számuk 500 és 600 ezer fő közöttire tehető.

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.