Magyar-Zsidó Emlékezet díj az Emlékközpont történészének

Lajos2

Az idén a Holokauszt Emlékközpont történésze, Dr. Szarka Lajos kapta a Magyar–Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság által létrehozott Magyar-Zsidó Emlékezet díjat. Az ünnepélyes alkalomból a Hetek című folyóirat készített interjút a díjazottal, amelyet a kiadó hozzájárulásával teszünk közzé.


Az idén Önnek ítélték oda a Magyar-Zsidó Emlékezet Díjat, amelyet olyanok kapnak, akik éveken, évtizedeken át hozzájárultak mind a magyar, mind pedig a zsidó emlékezetkultúra továbbörökítéséhez. Meglepte a döntés?
– Nem számítottam a megtisztelő elismerésre, s nagyon jólesett, hogy ebben az esztendőben az én munkásságomat találták kitüntetésre méltónak. Kétségtelen, hogy az utóbbi két évtizedben több könyvem is megjelent a témában, gondolok a hévízi, keszthelyi zsidóság történetére, a történelmi Zala megye zsidó emlékeire. Olyan zsidó személyek életrajzát is feldolgoztam, akik az országos történelem szempontjából kiemelkedő tetteket hajtottak végre. Ilyenek voltak a Hévízfürdőt megalapító testvérpár, dr. Schulhof Vilmos és dr. Schulhof Ödön, vagy az 1956-os forradalom később kivégzett mártírja, a győri színész-főrendező Földes Gábor, legutóbb pedig Simon Böske, aki 1929-ben elsőként nyerte el a Miss Hungária, majd ugyanabban az évben a Miss Európa és Miss Universe címeket. Eredménynek tartom, hogy Hévízen a lebontott zsinagóga helyén holokauszt-emlékművet állítottunk, ahol évről évre megemlékezünk a Hévízről elhurcolt zsidókról. Fontosnak tartom a magyar-zsidó emlékezet ápolása mellett az Izrael iránti elkötelezettséget; s a keszthelyi Immánuel Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnökeként több konferencia rendezésében részt vettem. Ezenfelül a Bornemisza Gimnázium és a Szent Pál Akadémia tanáraként lehetőségem nyílik a magyar-zsidó történelem oktatására, a Holokauszt Emlékközpont történészeként pedig a kutatásra. Szóval nem unatkozom, s az elismerés további ösztönzést jelent számomra. 

Az egyik legfontosabb terület, amellyel foglalkozik, az 1848-as forradalom és szabadságharc és a hazai zsidóság történetének összefüggése. Mennyire közismert ma a hazai zsidóság szabadságharcban játszott szerepe?
– Külön kell választanunk a történettudományt, az oktatást és a közgondolkodást. A történetírás terén kiváló munkák jelentek meg, kezdve Bernstein Béla 1898-as monográfiá­jától (Az 1848/49-iki magyar szabadságharc és a zsidók) Komoróczy Géza összegző művéig (A zsidók története Magyarországon I-II. kötet, 2012). A középiskolai történelemkönyvben nem esik külön szó a zsidókról, a közgondolkodásban pedig sokkal inkább a Tanácsköztársaság zsidó identitással nem rendelkező kommunista népbiztosai és a Rákosi vezette négyesfogat tagjai vannak jelen, a zsidóság ‘48-as hősi áldozatvállalásáról, az első világháború zsidó hősi halottairól, vagy az 1956-os forradalom zsidó mártírjairól az emberek nagyon kevés ismerettel rendelkeznek. Holott a megfelelő ismeretek nagy szerepet játszhatnak a zsidókkal kapcsolatban ma is felbukkanó sztereotípiák, előítéletek lerombolásában. Éppen ezért tartom fontosnak a Rosenfeld Dániel elnök úr vezette Magyar-Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság több mint egy évtizedre visszatekintő munkásságát. 


Mennyiben érezte az 1848-ban mintegy negyedmilliós hazai zsidóság magáénak a forradalom ügyét?
– A zsidóság nagy lelkesedéssel fogadta a márciusi eseményeket, s igyekezettel vettek részt benne. Március 17-én kiáltványban üdvözölték a polgári forradalmat, képviseltették magukat a Közcsendi Bizottmányban, s ifjaik közül számosan léptek be a szerveződő nemzetőrség soraiba. Az ígéretes folyamatot azonban megakasztotta a március-áprilisban kibontakozó pogromhangulat, melyet Pesten például a város német ajkú polgárai szítottak. A Pozsonyban március 17-én kirobbant zavargások átterjedtek más városokra, Kassán eltiltották a zsidókat a nemzeti kokárda viselésétől, Szombathelyen feldúlták a zsinagógát, megsemmisítve a tóratekercseket. Április 18-án Pesten törtek ki zavargások, április 23-án ismét Pozsonyban, immár súlyosan sérült áldozatokkal, amit csak katonaság bevetésével lehetett megfékezni. A történtek miatt az áprilisi törvények nem rendelkeztek a zsidóságról, sőt a Batthyány-kormány a zsidókat „saját kérésükre” ideiglenesen kizárta a nemzetőrség soraiból. A zsidók nem kapták meg a vágyott egyenjogúságot, az üldözések hatására kivándorlási irodák nyíltak, melyek az Amerikába való kivándorlást készítették elő. A szabadságharc zsidó krónikása, Einhorn Ignác keserűen állapította meg, hogy a márciusi vihar a zsidókat „nem szabaddá, hanem szabadon üldözhetővé tette”. A fordulat a szabadságharc kitörésével következett be, a nemzetőr- és honvédzászlóaljakba, szabadcsapatokba szívesen fogadták a zsidókat is. A májusban megalakult kivándorlási irodák szeptembertől már a honvédzászlóaljakba jelentkező önkéntesek összeírásával foglalkoztak. A zsidóság – sérelmeit feledve – a haza védelmére sietett. Einhorn szerint: „Más országokban a március tette a zsidókat igaz hazafiakká, a magyar zsidó hazafi maradt március ellenére.” 

A forradalom végóráiban mondta ki az akkor már Szegedre menekült országgyűlés a hazai zsidóság egyenjogúságát. Konszenzus volt e téren a korabeli magyar politikai életben? Voltak-e „ellenérvek” vagy éppen antiszemita kirohanások, amelyek azt célozták, hogy megakadályozzák az egyenjogúságról szóló törvényt?
– Bibó István szerint a ‘48-as politikai elit a bátorság és tisztánlátás erényeit mutatta fel, s a magyar történelemben ritkán előforduló, sikeres rendszerváltást hajtott végre. A zsidóság polgári egyenjogúsítása kérdésében ugyanakkor megtorpanás és halogatás jellemezte magatartását. Báró Eötvös József bízott a spontán asszimilációban, s a zsidóságot nem külön nemzetnek, hanem saját vallású néposztálynak tekintette. Kossuth az emancipáció megadásához, az asszimiláció társadalmi sikerességéhez szükségesnek tartotta a zsidóság vallási reformját. Mégis: az 1848. július elején összeülő népképviseleti országgyűlésen ismét elhalasztották az emancipáció megtárgyalását, hiába interpellált Szemere Bertalan belügyminiszterhez július 12-én a zsidóság érdekében Kállay Ödön képviselő. Az ügy 1849 májusában merült fel ismét, amikor is Szemere miniszterelnök Debrecenben benyújtotta a zsidókról szóló törvénytervezetet. A megoldást sürgette a vérüket hullató zsidók támogatásának biztosításán túl, hogy Ferenc József alig két hónappal korábban kiadott olmützi alkotmánya biztosította egyenjogúságukat. A nemzetgyűlés azonban Debrecenben már nem tudta megtárgyalni a javaslatot, s júniusban a visszafoglalt fővárosban sem, csak a szabadságharc végóráiban, 1849. július 28-án Szegeden került ismét terítékre. A mindössze másfél óráig tartó ülésen Szemere előterjesztését a nemzetgyűlés vita nélkül, egyhangúlag elfogadta. Az 1849:IX.tc. biztosította a zsidók polgári egyenjogúságát, a zsidó vallás recepcióját azonban nem tartalmazta. A törvény a kormány elé utalta a bevándorlás szabályozását, s fenntartotta a zsidók vallási és szervezeti reformjának szükségességét. Einhorn Ignác szerint az emancipáció megkésett törvénybe iktatása a haldokló szabad Magyarország bűnbánó beismerése volt arról, hogy ő igaz barátjával, a zsidósággal egész életén át igazságtalanul bánt.

Konkrétan milyen szerepet töltöttek be a magyar zsidók a szabadságharcban? Volt-e „zsidó Bem” vagy „zsidó Dembinski”? Vannak-e elfeledett zsidó hősei a magyar szabadságharcnak? 
– A törzstisztek között kevés zsidót találunk, hiszen korábban ki voltak zárva a katonai pályáról. Aranyi-Goldner Károly huszárőrnagy harcolt a szerbek ellen, majd Bem oldalán, s végül 1849. augusztus 1-jén a szászsebesi csatában, azután külföldre menekült, később hazatért. Reinfeld Dénes Dániel őrnagy szintén végigküzdötte a szabadságharcot, harcolt 1861-ben Garibaldi légiójában, majd Turinban, Kossuth közelében telepedett le. Csemegi Károly őrnagy a bánáti és bácskai hadjáratban harcolt, Frank Jakab őrnagy pedig a világosi fegyverletétel előtt vezérkari feladatot látott el a feldunai hadseregben. Reményi Antal százados, a híres hegedűművésznek, Reményi Edének, Görgey segédtisztjének és tábori hegedűsének a bátyja a komáromi védőseregben harcolt. Aranyi-Goldner Mór százados szabadította ki 1849. február 24-én Cibakházánál a fogságba esett gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, a későbbi vértanú tábornokot. A sok nagyszerű példa közül kiemelkedik a székelyudvarhelyi Springer Izsák, akinek 7 fia harcolt a szabadságért, köztük Springer Mór honvédhadnagy Bem oldalán küzdve kapott ezüst érdemkoszorút. A zsidó honvédek hősiességéről Kossuth, Klapka és Görgey is elismerően nyilatkoztak. A számok eltérőek, Kossuth 20 ezer főre becsülte a zsidó honvédek számát, mások kevesebbre. Ám tény, hogy a zsidók számarányukat többszörösen meghaladó mértékben vették ki részüket a fegyveres harcból.

Mennyiben sikerült átmenteni ’48 vívmányait a Habsburg-házzal történő kiegyezéssel létrejött politikai rendszerbe? 
– A szabadságharcban hozott véráldozat a zsidóság számára sem bizonyult hiábavalónak, s a Haynau által a zsidókra kivetett 2 millió 300 ezer forint hadisarc nagysága rámutatott a zsidók érdemeire. Ezt később az uralkodó 1 millió forintra mérsékelte, melyből egy zsidó iskolai és tanügyi alapot kellett létesíteni, ebből hozták létre 1857-ben az Országos Izraelita Tanítóképző Intézetet, 1877-ben pedig az I. Ferenc József Országos Rabbiképző Intézetet. Az 1867-es kiegyezés során a zsidóság elnyerte az emancipációt (1867:XVII.tc.), majd később a recepciót, vagyis az izraelita vallás egyenjogúságát (1895:XLII.tc.) A dualista korszak békés évtizedeiben érhettek be a reformkorban meginduló egymásra találásnak, az íratlan asszimilációs alkunak a gyümölcsei, melynek köszönhetően kialakult a magyar kapitalizmus, felépült a gyönyörűséges Budapest.  A zsidóság számára 1848 nemcsak történetének dicsőséges fejezetévé vált, hanem magyar nemzeti identitásának alapjává, jogcímévé a teljes befogadásnak, s hivatkozási alapnak az első világháború után meginduló kirekesztéssel szemben. Kossuth, Deák, Eötvös képe ott lógott a hitközségek tanácstermeiben, s a dicső napok emlékét ápolták a zsidók a honvédegyletekben. 

’48 és ’67 zsidósággal kapcsolatos vívmányait az 1920-as évektől megkérdőjelezték a több hullámban elfogadott antiszemita törvények. Mi volt az oka ennek a drámai visszalépésnek?
– A zsidóság sikeres társadalmi integrációját és szerepvállalását a zömében nemesi eredetű elit egy része „túlzott térfoglalásként” élte meg. Az első világháború elhúzódásával a zsidóellenes vádaskodások egyre inkább felszínre törtek, majd a háborút követő időszak új vezetőrétege felmondta a megelőző korszak asszimilációs alkuját, s kétségbe vonta a zsidók hazafiságát. Tehette azért is, mert az etnikailag szinte homogénné vált országban már nem volt szüksége a magukat magyarnak valló zsidókra, ellentétben a soknemzetiségű történelmi Magyarországgal, ahol a magyarság 54,5 százalékos abszolút többségéből 5 százalékot tett ki a zsidók aránya. A nu­merus clausustól (1920), a turáni és a sémi faj harcát hirdető antiszemita sajtótól, az egyetemi zsidóverésektől a konszolidált Bethlen-korszakot leszámítva (1921–31) szinte egyenes út vezetett a ‘30-as évek végi zsidótörvényekhez, a zsidóság gazdasági megsemmisítéséhez, majd deportálásához. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára több száz, a zsidók által a Belügyminisztériumhoz intézett mentesítési kérelmet őriz 1944 tavaszáról, melyben első világháborús érdemeikre, a Tanácskormány elleni harcukra vagy az elcsatolt területeken a magyar érdekek védelmére hivatkoztak, sajnos sok esetben hiába. Ezek az iratok a zsidóság nemzeti érzelmét, hazafiságát, zsigeri kommunistaellenességét igazolják, s szerzőik nem véletlenül kerültek az 1950-es években az aktákat összeállító Államvédelmi Hatóság figyelemkörébe. Ám 1944-ben hiába hivatkoztak saját vagy felmenőik 1848-as vagy éppen 1919-es érdemeire – kérelmükre gyorsan rákerült a „mentesítésre alkalmatlan” minősítés.
(G. G.)

A teljes interjú nyomtatott formában a Hetek Országos Közéleti Hetilap 2019. március 22-i számában olvasható.

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Mi az intézmény pontos neve?

Az intézmény pontos neve Holokauszt Emlékközpont.
Az intézményt fenntartó alapítvány teljes neve Holocaust Dokumentációs Központ Emlékgyűjtemény Közalapítvány, rövidített alakja: Holocaust Közalapítvány vagy HDKE.
Az intézmény angol neve: Holocaust Memorial Center

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.