Szenes Hannára emlékeztünk

Szenes Hanna T

Halálának évfordulója alkalmából emlékeztünk Szenes Hannára, akit hősként tisztel az izraeli nép, és hősként tisztelhetne a magyar nép is. Hetvenegy éve, 23 éves korában ítélte halálra a nyilas hadbíróság.

Hanna a magyar fasizmus áldozata. Azon kevesek egyike, aki brit egyenruhában fegyvert ragadott, vállalta a lehetetlen küldetést. Földi maradványait 1950-ben kiszállították Izraelbe. Hősnek kijáró pompával Jeruzsálemben, azon a hegyen kapott végső nyughelyet, ahol a modern zsidó állam megálmodója, a szintén budapesti születésű Herzl Tivadar. Azóta nemzedékről nemzedékre ébren tartják emlékét. De nemcsak Izraelben, hanem szerte a nagyvilágban, legutóbb 2011-ben, a New York-i Museum of Jewish Heritage szentelt kiállítást életútjának.

Ám Magyarországon továbbra is dolgozik a történelmi amnézia. „A szocializmus évtizedei alatt azért illett elhallgatni, mert cionistaként és brit katonaként nem volt beilleszthető a hivatalos antifasiszta ellenállási kánonba” – írja Novák Attila történész. Szocialista volt, de nem valamelyik kommunista frakció tagja. Ellenkezőleg, cionista, öntudatos zsidó és népi a a hős – minden olyan jóakaratú ember hőse, aki gyűlöli a zsarnokságot.

Itt akár pontot is lehetne tenni e hézagos mementóra, de felmerül a kérdés: vajon miért nem tudja még ma sem befogadni a magyar társadalom Hanna hőstettét? Mit (nem) tettek a rendszerváltás utáni kormányok, hogy mártíromsága itthon ismertté váljon, hogy legyen magyar nemzeti hős, nevét itthon is hirdesse utcatábla, vértanúsága bekerüljön a tankönyvekbe? – írta, kérdezte Heimer György újságíró Szenes Hanna kivégzésének egy korábbi évfordulóján. (A teljes cikk a Népszabadság archívumában olvasható http://goo.gl/YfHwP1.)

A megható megemlékezésen Pálos Péter hegedűművész zenés köszöntőjét Prof. Dr. Szita Szabolcs méltató beszéde követte. Havas Judit és Garai Róbert Szenes Hanna verseit szavalták, előadásukat többször kiegészítve a Sabbathsong Klezmer Band dalaival. Az emlékezőket köszöntötte Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete is.

Az Emlékközpont udvarán, a közeljövőben kialakításra kerülő emléksarok installációja előtt a Mensch Nemzetközi Alapítvány nevében Angyal László emlékezett Szenes Hannára, és kérte fel az OR-ZSE kántorszakos hallgatóját, Rosenfeld Dániel Imrét az emlékezés imájára. Szenes Hanna életútját felidéző installáció előtt az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés köveit és mécsest gyújtottak az ifjan mártírhalált halt költőnő tiszteletére.

A megemlékezésen készült fényképeket megtekintheti fotógalériánkban.

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Hány áldozat neve szerepel az emlékfalon?

A több mint félmillió magyar áldozat kilétének megállapítása hosszú kutatómunkát igényel. Jelenleg 140 000 azonosított áldozat neve szerepel az Áldozatok Emlékfalán.

További nevek azonosítása jelenleg is folyik. Az összes halott kilétének megállapítása lehetetlen, ezért a nevek mellé felkerülő üres táblákkal emlékezünk a névtelen áldozatokra.

A Holokauszt Emlékközpont látogatóit számítógépes adatbázis segíti az emlékfalon megörökített hozzátartozóik nevének megtalálásában. Az érdeklődők emléklapot kapnak, amelyen grafikus ábra mutatja meg, hogy az emlékfal mely részén szerepel a keresettek neve.

Az érintettek, hozzátartozóik és mindazok, akik az elhurcoltakról bármilyen információval rendelkeznek a honlapunkról letölthető áldozatok adatlapja beküldésével kezdeményezhetik a név emlékfalra kerülését.

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.