Auschwitz Album - Róluk, nekünk, nélkülük

Auschwitz Album1

Vándorkiállítás

Kezdő dátum: 2016-03-06

Záró dátum: 2016-03-06

A “Róluk, nekünk, nélkülük” című vándorkiállítás a 2004-ben a Holokauszt Emlékközpontban már bemutatott Auschwitz Album képeiből nyújtott válogatás mellett, a tárlatot befogadó település egykori zsidó közösségének sorsáról tanúskodó dokumentumokat, fotókat tartalmaz. Az Auschwitz Album egyedülálló képei a Kárpátaljáról Auschwitz-Birkenau-ba érkező magyar zsidó transzportokat örökítik meg.

 A hét téma köré csoportosított huszonnyolc kép, valamint a holokauszt történetének helyi vonatkozásait, a szűkebb pátriát ért veszteség társadalmi, erkölcsi és kulturális következményeit dokumentáló anyag együttes bemutatásával a Holokauszt Emlékközpont a vidéki zsidóság elhurcoltatásának kíván emléket állítani.

A tárlat helytörténeti anyagának összeállítását valamennyi esetben a fogadó város, település szakemberei végzik el, ily módon az emlék-, és információgyűjtés tekintetében a településre jellemző egyedi szempontok érvényesülnek. A kiállítás, valamint a hozzá kapcsolódó oktatási program célja, hogy a holokauszt helyi történetének bemutatása révén személyessé és közvetlenné tegye a vészkorszak tragédiájára való emlékezést. A "Róluk, nekünk, nélkülük" című vándorkiállítást egyetemista és középiskolás diákok mutatják be kortársaiknak. A diák tárlatvezetők képzését a Holokauszt Emlékközpont oktatói szervezik. Örömmel vesszük további együttműködő partnerek jelentkezését a kiállítás vidéki helyszíneken történő bemutatásához!

További információ, időpontok foglalása:
Tel: 1-455-3306 | E-mail: oktatas(kukac)hdke.hu


A VÁNDORKIÁLLÍTÁS HELYSZÍNEI:


2015


január 14 - február 10. Szentgotthárd


2014


november 3 - 27. FONYÓD - Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület
október 1-30. GYÖNGYÖS - Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola
augusztus 29 - szeptember 30. MÁTÉSZALKA- Zsinagóga
május 27 - június 6. NYÍREGYHÁZA - TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház
május 6 - 13. KECEL - Városi Könyvtár és Művelődési Ház  SAJTÓ>>
április 15 - május 5. PILISVÖRÖSVÁR - Friedrich Schiller Gimnázium SAJTÓ>>
március 31 - április 12. CEGLÉD -  Unghváry László Ker. Szakközépisk. SAJTÓ>>
 


2013


május GYÖMRŐ
április 15 - május 3. VÁC - Váci Közéleti Egyesület
március 25 - április 12.  KISKUNFÉLEGYHÁZA
február 11- 22. TISZAVASVÁRI - Tiszavasvári Művelődésiház
 


2012


május 14 - 30. NAGYVÁRAD
május 1 - 13. MAROSVÁSÁRHELY
április 16 - 27. SZOLNOK
április 9 - 14. BUDAFOK - Budai Nagy Antal Gimnázium
március 19 - 31. MISKOLC
március 10 -16. SZÁZHALOMBATTA
március 5 - 9. MAKÓ
február 20 - március 2. SZEGED - Szegedi Gazdasági Középiskola Kőrösy József Tagintézménye
február 9 - 16. KISVÁRDA - Bessenyei György Gimnázium SAJTÓ>>
január 24 - 2012. február 8. NYÍREGYHÁZA - Bethlen Gábor Gimnázium  SAJTÓ >>
 


2011


november 27 - december 2. VESZPRÉM - Vetési Albert Gimnázium SAJTÓ>>
november 21 - 25. KOMÁROM - Arany17 Rendezvényközpont
november 12 - 19. DUNAHARASZTI
november 7 - 11. TATA - Tatai Református Gimnázium SAJTÓ>>
október 10 - 15. KISKUNHALAS
október 3 - 8. BÉKÉSCSABA
szeptember 19 - 24. TATABÁNYA - Keresk., Ven. és Id. Szakközépiskola SAJTÓ>>
szeptember 9 - 16. DUNAÚJVÁROS - Intercisa Múzeum SAJTÓ>>
május 13 - június 5. Ózd
április 27 - május 11. Eger - Agria park Bevásárlóközpont SAJTÓ>>
április 16 - 24. Kiskunlacháza
április 08 - 14. Veszprém
március 28 - április 6. Dunaharaszti
március 18 - 25. Salgótarján
február 27 - március 6. SOPRON - Liszt Ferenc Konf. és Kult. Központ SAJTÓ>>
február 14 - 18. DOMBÓVÁR - Művelődési Ház SAJTÓ>>
 


2010


április 27 - május 9. BICSKE - Batthyány-kastély SAJTÓ>>
április 13 - 25. ZALAEGERSZEG - Kölcsey Ferenc Gimnázium SAJTÓ>>

 

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Hogyan lehet adományozni az alapítványnak?

Adományozni a Holokauszt Emlékközpont honlapján található adományozó levél kitöltésével és beküldésével lehetséges. A honlapon olvashatók az aktuálisan támogatható konkrét projektek és leírásaik is. A közalapítvány részére juttatott adomány összege a társasági adótörvény, illetve a személyi jövedelemadó törvény szerint elszámolható. Az erre szolgáló igazolásokat az adományozó levél beérkezését követően juttatjuk el az adományozóknak.

A Holocaust Közalapítvány, mint közcélú non-profit szervezet jogosult a személyi jövedelemadó 1%-ra. Ezt a felajánlást az éves adóbevallásának elkészítésekor, az arra rendszeresített nyomtatványon lehet megtenni a kedvezményezett szervezet neve és adószáma feltüntetésével.
Név: Holocaust Közalapítvány
Adószám: 18245938-2-43

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.