Falak, jelek, sorsok - Magyar zsidók deportálása Auschwitzba

Zalaegerszegi Getto Tzs

Vándorkiállítás

Kezdő dátum: 2016-03-06

Záró dátum: 2016-03-06

A Falak, jelek, sorsok - Magyar zsidók deportálása Auschwitzba című vándorkiállítás a magyar történelem egyik legtragikusabb eseménysorát, a vidéki zsidó közösségek 1944 tavaszán és nyarán történt elpusztításának történéseit gazdag kép- és dokumentum anyaggal, egyéni és családi sorsokon keresztül mutatja be.

56 nap alatt 437 ezer ember
1944. május 14-én kezdődött meg a zsidók tömeges deportálása Magyarországról. A következő 56 nap alatt 437 ezer embert hurcoltak el az országból tehervagonokba zsúfolva. Kevés kivétellel a lengyelországi német megsemmisítő táborba, Auschwitz-Birkenauba kerültek, ahol nagy többségüket órákkal az érkezés után gázkamrákban meggyilkolták. Egy addig ismeretlen lengyelországi városka, Auschwitz a magyar történelem legnagyobb temetőjévé, egyben a népirtás világszerte ismert szimbólumává vált. Több mint háromszázezer honfitársunkat ölték meg itt, akiknek nagy többsége idős, beteg, nő vagy kisgyermek volt.

A kiállítás célja
Középiskolás diákok, tanáraik és más érdeklődők számára összefoglalóan és röviden kívánja ismertetni és bemutatni a magyar történelem egyik legtragikusabb eseménysorát, a vidéki zsidó közösségek 1944 tavaszán és nyarán történt elpusztítását. Legfontosabb törekvése, hogy a diákok megismerjék a magyarországi holokauszt világtörténelmi jelentőségét, a magyar államapparátus aktív részvételét, a deportálások logisztikai szervezettségét és intenzitását, a vidéki zsidó közösségek elpusztításának megdöbbentő tényét.
A kiállítás egyszerű eszközöket, tömör és felesleges szakkifejezésektől mentes szövegeket, gazdag kép- és dokumentumanyagot használ. Középpontjában az egyéni és családi sorsok bemutatása, a hely- és mikrotörténelmi megközelítés áll, a politikatörténeti információk ehhez képest csupán másodlagosak. Az Emlékközpontból 2012. szeptemberétől indult országjáró körútra.

A kiállítás további helyszíneken történő bemutatására folyamatosan várjuk és fogadjuk iskolák, kulturális intézmények jelentkezését!

További információ, időpontok foglalása:
Tel: 1-455-3324 | E-mail: oktatas(kukac)hdke.hu

 

A VÁNDORKIÁLLÍTÁS HELYSZÍNEI:


2015


április 21 - május 6. - Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium (Budapest)

május 14 - június 4. - Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem


2014


november 21-től - SZOMBATHELY
november 9 - 21. MOHÁCS - Duna Irodaház
november 1 - 8.  ÉRSEKÚJVÁR -
október 13-29. DEBRECEN - Debreceni Egyetem
szeptember 8 - október 5. NYÍREGYHÁZA - Demecser, Kisvárda, Vásárosnamény
május 19 - június 13. BAJA - Ady Endre Városi Könyvtár és Műv. Központ SAJTÓ>>
április 15 - május 16. SZÉKESFEHÉRVÁR - Műv. Központ és Művészetek Háza SAJTÓ>>
január 27 - február 15. PÉCS - Kodály Zoltán Gimnázium
 


2013


május 19 - június 4. BUDAPEST, Ady Endre Gimnázium
április 21 - május PILISCSABA - VM KASZK
április 11-17. BUDAPEST - Európa 2000 Szakközépiskola és Gimnázium
február 24 - március 9. CEGLÉD - Unghváry László Kereskedelmi Szakközépiskola
február 4 - 22. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY - Bocskai István Gimnázium  SAJTÓ>>
 


2012


október 18 - november 23. KAPOSVÁR - Kaposvári Egyetem,  Neveléstudományi Tanszék
május 14 - szeptember 2. BUDAPEST - Holokauszt EmlékközpontA megnyitó programja>>
 


A kiállítás az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Hányan haltak meg a holokauszt idején?

Az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések 5 és 6 millió közé teszik. Körülbelül minden tízedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat magyarországi zsidó volt, számuk 500 és 600 ezer fő közöttire tehető.

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.