Generációk párbeszéde | Centropa-díjátadó a Holokauszt Emlékközpontban

Img 20140523 150638A

A Centropa Alapítvány 2014. május 23-án a Holokauszt Emlékközpontban rendezte meg éves díjkiosztó ünnepségét. A díjátadón olyan innovatív diákokat és tanárokat ismertek el, akik videófilmen örökítették meg saját városuk zsidóságának történetét, újszerű pedagógiai háttéranyagokat készítettek vagy sikeresen mutatták be településükön az alapítvány „Történetek egy családi albumból” című vándorkiállítását.

A találkozón éves munkájukért több mint 200 diáknak és közel 50 pedagógusnak mondtak köszönetet. A résztvevőknek levetítették a videópályázat nyertes kisfilmjét, a Kalocsai Szent István Gimnázium tanulóinak munkáját, mely a kalocsai zsidóság történetét dolgozza fel. Korszerű és az informális oktatásban is hasznosítható módszertani anyagaikért oklevéllel jutalmaztak 26 pedagógust és az általuk szervezett projektekben résztvevő összesen 185 diákot. A díjakat Karyn Posner-Mullen, az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének sajtó- és kulturális főtanácsosa és Kenesei Marcell, a Centropa igazgatója adta át. A programot a Café Centropa zárta, melyen középiskolások találkozhattak mindazokkal az idősekkel, akiknek történetei és családi fényképei ma már a Centropa adatbázisát gazdagítják. A kötetlen beszélgetés lehetőséget teremtett a fiataloknak a XX. századi történelem személyes és mély megismerésére.

A Centropa Alapítványról
 A Centropa 2001 óta végez kiemelkedően sikeres társadalomtörténeti kutatómunkát, melynek során elsődleges források alapján, személyes történeteken keresztül mutatja be a közép- és kelet-európai zsidóságot a 19–20. század fordulójától napjainkig. Nemzetközi internetes adatbázisában 1500 életútinterjú, 22 000 fénykép és számos egyéb dokumentum kereshető szabadon. Interjúi az ún. oral history módszertana alapján készültek. Az interjúalanyok arról mesélnek, hogyan éltek a vészkorszak előtt, illetve után. Egyéni módszertanának segítségével a közoktatásban és informális oktatásban egyaránt hasznosítható innovatív segédanyagokat készít, melyek népszerűsítésével segíti a kompetencián alapuló oktatási formák térnyerését.

Támogatók és partnerek:
Egyesült Államok Nagykövetsége, Budapest
Magyar Holokauszt Emlékév 2014
Holokauszt Emlékközpont
 

Téma: centropa, díjátadó, holokauszt oktatási koncepció, videóverseny,

Csatolmányok

Név Méret
Centropa Dijatado Program 178 KB
Centropa Hdke Kozl 32.5 KB

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Mi az intézmény pontos neve?

Az intézmény pontos neve Holokauszt Emlékközpont.
Az intézményt fenntartó alapítvány teljes neve Holocaust Dokumentációs Központ Emlékgyűjtemény Közalapítvány, rövidített alakja: Holocaust Közalapítvány vagy HDKE.
Az intézmény angol neve: Holocaust Memorial Center

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.