Okok és okozatok: Magyarország német megszállása - szakmai közlemény

A holokauszt katasztrófájához vezető úton hazánk 1944. március 19-i német megszállása sorsfordító történés volt. Az ellenállás nélkül legázolt ország szabad prédává vált. A konzervatív politikai és gazdasági vezetés – a Kállay-kormány minden taktikázásával együtt - csődöt mondott. Maga is veszteségeket szenvedett el. 

   A 825 000 főnyi magyarországi zsidóság zöme törvénytisztelő, lojális, hazafias állampolgár volt. Asszimilálódott, sokan izraelita vallású magyaroknak vallották magukat. Veszélyérzete – noha az európai zsidóság folyamatos megsemmisítéséről mind többen értesültek - minimális volt, mert bízott a törvényességben, a fővárosi vezetőinek kapcsolataiban, Horthy Miklós kormányzóban. 

  A Magyar Királyság megszállásáról Berlinben elsősorban német hadviselési szempontok alapján határoztak. Hitler és a náci-német döntéshozók ismerték Magyarország ismétlődő próbálkozásait, hogy a mind több veszteséggel járó háborúból, a tengelyhatalmak szövetségéből kiválhasson. A fegyverszüneti feltételek mielőbbi megszerzését a magyar fél számára a 2. magyar hadsereg voronyezsi veresége, a front közeledése is sürgette.

  A váratlan német megszállás nélkül a magyar zsidóság valószínűsíthetően túlélte volna a háborút. Addig is szenvedett veszteségeket: közel 20 000 főt a podoliai Kamenyec–Podolszkijban, a Délvidéken legyilkoltakat és a fegyver nélküli munkaszolgálatban áldozatul esett férfiak ezreit.

  A német megszállás után Horthy kormányzó és a Sztójay-kormány, a közigazgatás szolgai magatartása a zsidóság tragédiájának másik eleme lett. Ha a kormányzat a karhatalmi erőket: a csendőrséget, a rendőrséget  és a hivatalnoki kart nem bocsájtja Adolf Eichmann csekély létszámú különleges bevetési  osztaga rendelkezésére, a népirtás programja Magyarországon nem valósult volna meg.

  A megszállás új lehetőséget kínált fel azoknak, akik a zsidóságtól  meg akartak szabadulni. A németek követeléseit mindenben, sokan buzgón  teljesítették. 1944 kora nyarán 437 000 honfitársunkat deportálták a magyar fél aktív és lelkes támogatásával.  A Holokauszt Emlékközpont szakmai véleménye, hogy túl kell lépni a történelmi felelősséget elkenő, relativizáló, gyakran egysíkú, leegyszerűsítő nézeteken.

  Modernkori történelmünk egyik legfájdalmasabb tragédiája, a holokauszt legdrámaibb történései két feltétel együttesén alapultak: a német megszállás bekövetkezésén és a megelőző évtizedek politikai antiszemitizmusán nevelkedett, a kirekesztő zsidótörvények szellemében gondolkodó és cselekvő államapparátus készséges együttműködésén. 

 

Téma: 1944. március 19., német megszállás,

Csatolmányok

Név Méret
Hdke Nemet Megszall 20140210 54.04 KB
Hdke Nemet M 20140210 89 KB

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Mi az intézmény pontos neve?

Az intézmény pontos neve Holokauszt Emlékközpont.
Az intézményt fenntartó alapítvány teljes neve Holocaust Dokumentációs Központ Emlékgyűjtemény Közalapítvány, rövidített alakja: Holocaust Közalapítvány vagy HDKE.
Az intézmény angol neve: Holocaust Memorial Center

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.