Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium

A szakkör lényege, hogy a tanulók Eger épített örökségén keresztül megismerjék a várost, illetve a városban található főbb nevezetességeket.

Az épített örökség megközelítési módja két szempontú. Egyrészt történeti, másrészt vallási, nemzetiségi.

Az egri vár, majd néhány múzeum (pl. Kopcsik Marcipánia, Történeti tárház) megtekintése után a diákok megismerkednek két külső szakértő segítségével a rácok szerepével Egerben, a Rác templommal, valamint a bortermelés és a rácok kapcsolatára világítunk rá.

Ezután az egri lengyel és cigány kisebbséggel ismerkednek a tanulók, majd a Líceum és a Bazilika, mint a katolikus hit épített öröksége következik. Ezután az egri zsidóság történetével ismerkedhetnek meg a diákok, majd épített örökségükkel is. Pl. Egri zsidó temető, a két fennmaradt zsinagóga.

A szakkörök egyikén pedig a Holokauszt emlékközpontba látogatunk el.

Végül a projektet az egri épített örökséget és élményeink összességét adó képekből készült kiállítással zárjuk le júniusban.

Galériák

Név
Bornemissza Eger

Csatolmányok

Név Méret
Bornemissza Eger Osszefoglalo 12.96 KB

Kapcsolat

Holokauszt Emlékközpont
H-1094 Budapest
Páva u. 39.

+36 1 455-3333
+36 1 455-3399
info@hdke.hu

Nyitva tartás

Kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00
A jegypénztár 17 órakor zár.

Virtuális kiállítások

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Igaz-e, hogy ingyenes az utazás a Holokauszt Emlékközpontba?

A MÁV díjmentes utazást biztosít a Holokauszt Emlékközpontba látogató diákcsoportok (minimum 10 fő, 18 éves korig) és kísérőik (minden 10 tanuló után 1 fő kísérő) számára. A kedvezmény igénybevételéhez előzetes bejelentkezés szükséges.

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.