Enciklopédia

Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.


Babos József

Babos József, dr. (1892 –?) a Honvédelmi Minisztérium vezérkarának helyettes ügyésze, hadbíró ezredes, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János barátja, az ellenállási mozgalomban harcostársuk. A háború után letartóztatják, tizenhárom hónapot tölt fogságban; a NOT 1946. július 11-én szabadlábra helyezi. Ismeretlen helyre (egyes információk szerint...

Tovább

Bach, Erich Julius Eberhard von dem

Bach (1940-ig Bach-Zelewski), Erich Julius Eberhard von dem (Lauenburg, Pomeránia, 1899. március 3.–München, 1972. március 8.) 1930-tól az NSDAP tagja, SS-Obergruppenführer, a keleti fronton a partizánok elleni hadviselés irányítója, 1944. július 1-jétől a Waffen-SS tábornoka. 1944 nyarán–őszén a varsói felkelés leverését irányítja, majd Budapesten...

Tovább

Badoglio, Pietro

Badoglio, Pietro (Grazzano Monteferrato, 1871. szeptember 28.–Grazzano Monteferrato, 1956. november 1.) olasz marsall, miniszterelnök. Az I. világháborúban alezredesként kezd szolgálni, 1917-ben tábornok, 1919-ben vezérkari főnök. 1921-ben lemond, 1923-ban brazíliai követ, 1925-ben ismét vezérkari főnök, 1929–1933-ig Líbia kormányzója. 1934-ben ellenzi...

Tovább

Baeck, Leo

Baeck, Leo (Lissa, Poroszország, 1873. május 23.–London, 1956. november 2.) tudós, tanár, a németországi zsidó közösség vezetője. 1897-től rabbi a felső-sziléziai Oppelnben. 1905-ben publikálja fő művét: Das Wesen des Judentums [A judaizmus jellege]. 1912-től a berlini hitközség főrabbija, 1922-től a Német Rabbik Szövetségének elnöke. Bár nem...

Tovább

Bagossy Zoltán

Bagossy Zoltán (Dunaharaszti, 1905–1962?) 1936-tól a Nyilaskeresztes Párt tagja, 1938-ban az illegális Eszmevédelmi Vonal egyik vezetője. 1939-ben a budapesti választási küzdelem irányítója, fővárosi főkerület-vezetője. 1942-től a Magyar Közigazgatástudományi Intézet dolgozója, 1943-tól a párt Paraszt Hivatásrendjének vezetője. A nyilas...

Tovább

Bajcsy-Zsilinszky Endre

Bajcsy-Zsilinszky Endre (Szarvas, 1886. június 6.–Sopronkőhida, 1944. december 24.) publicista, politikus. 1919-ben nacionalista, fajvédő, antiszemita, majd fokozatosan a németbarát külpolitikai irányzat egyik fő bírálója. 1939–1944-ig a Független Kisgazda Párt országgyűlési képviselője. 1941. őszi képviselőházi beszédeiben, valamint katonai és...

Tovább

Bajnóczy József

Bajnóczy József (Szinérváralja, 1888. február 27.–Pilismarót, 1977. június 12.) 1940-től altábornagy, 1942-től vezérezredes. 1939. augusztus 1-jétől 1941. november 1-jéig a VI. hadtest parancsnoka, majd 1944 márciusáig a vezérkari főnök helyettese, 1944. július 1-jétől nyugállományban.

Tovább

bajtársi egyesületek

Az első világháborút követő években, az 1918–1919-es baloldali forradalmak hatására megszervezett, a II. világháború végéig működő szélsőjobboldali félkatonai szervezetek. Közös vonásaik a fajvédő, antiszemita ideológia, az antikommunizmus és az antiliberalizmus. Lásd még EX, ÉME, MOVE, Turul Szövetség

Tovább

Bakach-Bessenyey György

Bakach-Bessenyey György, báró (Bp., 1892. április 14.–New York, 1959. február 19.) diplomata, 1920-tól a Külügyminisztérium tisztviselője, 1934–1938-ig a Politikai osztály vezetője; 1938-tól belgrádi, 1941-től vichyi, 1943-tól berni követ. Kállay Miklós megbízásából a különbéke előkészítésén dolgozik; Magyarország német megszállása után...

Tovább

Bakay Szilárd

Bakay Szilárd (Bp., 1892. szeptember 8.–Sopron, 1947. március 17.) hivatásos katonatiszt, 1934–1939-ig szófiai katonai attasé, 1942. augusztus 1-jétől a Keleti Megszálló Csoport parancsnoka, 1943. október 1-jétől altábornagy, 1944. augusztus 1-jétől az I. hadtest parancsnoka, Horthy Miklós kiugrási kísérletének kulcsfigurája. A németek október 8-án...

Tovább

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Mi az intézmény pontos neve?

Az intézmény pontos neve Holokauszt Emlékközpont.
Az intézményt fenntartó alapítvány teljes neve Holocaust Dokumentációs Központ Emlékgyűjtemény Közalapítvány, rövidített alakja: Holocaust Közalapítvány vagy HDKE.
Az intézmény angol neve: Holocaust Memorial Center

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.