Enciklopédia

Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.


Perechodnik, Calel

Perechodnik, Calel (1916–1944) az otwocki gettó (Varsó mellett) gettórendőre. 1942. augusztus 19-én a gettó felszámolásakor feleségét és gyermekeit is a gyülekezőhelyre szállítja, ahonnan több száz társukkal együtt Treblinkába deportálják őket. A gettó felszámolása után ~ édesanyjával együtt Varsóban talál menedéket, apja egy...

Tovább

Perényi Zsigmond

Perényi Zsigmond, báró (Pest, 1870. november 25.–Bp., 1946. március 18.) koronaőr, 1933-ig képviselő, majd a Felsőház tagja, 1939–1940 folyamán Kárpátalja kormányzói biztosa. 1943 októberétől 1944. november 3-ig a Felsőház elnöke.

Tovább

Perlasca, Giorgio

Perlasca, Giorgio (1910. január 31 – 1992. augusztus 15.) olasz kereskedő, aki spanyol konzulnak kiadva magát, ezrek életét mentette meg 1944-ben Magyarországon. Perlasca 1941-től egy olasz cég megbízottjaként, az olasz hadsereg számára, élelmet – főként húst – vásárolt a Balkánon. 1942 októberétől Budapesten dolgozott. A német...

Tovább

Pesev, Dimitar

Pesev, Dimitar (1894–1973) ügyvéd, 1935–1936 folyamán igazságügyi miniszter, a bolgár Parlament (Sobranje) tagja, 1939-től konzervatív képviselő, a Parlament elnökhelyettese. 1944 végén letartóztatják, bíróság elé állítják, tizenöt évre ítélik, de már 1945 végén szabadlábra helyezik. Haláláig belső emigrációban él, lakását is...

Tovább

Pétain, Henri Philippe

Pétain, Henri Philippe (Cauchy-à-la-Tour, 1856. április 24.–Île de Yeu, 1951. június 23.) francia tábornagy, politikus. 1940 májusától miniszterelnök-helyettes, majd június 16-tól miniszterelnök. 1940 júniusában a német–francia fegyverszünet megkötésének egyik kezdeményezője. Kormánya központját a meg nem szállt területen, Vichyben rendezte...

Tovább

Péter Gábor

Péter Gábor (Újfehértó, 1906. május 14.–Bp., 1993. január 23.) 1931-től a kommunista párt tagja, 1945 januárjától a budapesti rendőr-főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya, később a budapesti Államvédelmi Osztály, majd a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának vezetője. Komoly szerepe van a koncepciós perek megszervezésében...

Tovább

Péter, II.

Péter, II. (Karagyorgyevics, Petar; Belgrád, 1923–Los Angeles, 1970) jugoszláv király, hivatalosan 1934 és 1945 között.

Tovább

Pethő Sándor

Pethő Sándor (Pásztori, 1885. március 1.–Balatonfüred, 1940. augusztus 25.) történetíró, újságíró, a Magyarság főszerkesztője, majd e laptól megválva 1938-tól 1940-ig a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője; autóbalesetben veszti életét.

Tovább

Pethő Tibor

Pethő Tibor, dr. ítélőtáblai tanácselnök, Magyarország Nemzetvezetője Országos Számonkérő Irodája vezetője.

Tovább

Pető Ernő

Pető Ernő, (Nemesvámos, 1882. augusztus 20.-Sao Paolo, kb. 1960-1962.) dr., ügyvéd, a Pesti Izraelita Hitközség elnökhelyettese, 1944-ben a Központi Zsidó Tanács tagja.

Tovább

Látogasson el Ön is a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol különleges és egyedi építészeti környezet fogadja.

Állandó kiállítás

Jogfosztástól népirtásig

A magyar holokauszt áldozatainak emlékére Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa. A kiállítás vezérmotívuma az...

Tovább

A kiállítás helyszíne

A mintegy 1500 m2-es kiállítótér az emlékközpont mélyföldszintjén és a zsinagógaterében található

A kiállítást rendezte

Magyar Nemzeti Múzeum

Ne maradjon le a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.

Tudta-e?

Hogyan lehet adományozni az alapítványnak?

Adományozni a Holokauszt Emlékközpont honlapján található adományozó levél kitöltésével és beküldésével lehetséges. A honlapon olvashatók az aktuálisan támogatható konkrét projektek és leírásaik is. A közalapítvány részére juttatott adomány összege a társasági adótörvény, illetve a személyi jövedelemadó törvény szerint elszámolható. Az erre szolgáló igazolásokat az adományozó levél beérkezését követően juttatjuk el az adományozóknak.

A Holocaust Közalapítvány, mint közcélú non-profit szervezet jogosult a személyi jövedelemadó 1%-ra. Ezt a felajánlást az éves adóbevallásának elkészítésekor, az arra rendszeresített nyomtatványon lehet megtenni a kedvezményezett szervezet neve és adószáma feltüntetésével.
Név: Holocaust Közalapítvány
Adószám: 18245938-2-43

Tovább a Gyakran Ismételt Kérdésekhez

Hírlevél

Adja meg az e-mail címét, így mindig időben tájékozódhat a legfrissebb kiállításokról, különleges alkalmakról.