Image source: Petõfi Irodalmi Múzeum
First name: Szomory
Last name: Dezső
Birth name: Weisz Mór
Birth date: 2016-02-03
Birth place:
Residence:
Death date: 1944-11-30
Death place:
Író.
Szomory Emil bátyja. A Zeneművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol még Liszt Ferenc vizsgáztatta. De csakhamar abbahagyta zenei tanulmányait és újságírói pályára lépett. A Nemzet, a Pesti Hírlap majd a Pesti Napló munkatársa lett. 1890-ben a katonai szolgálat elől Franciaországba ment, s tizenöt éven át külföldön (Párizsban és Londonban) élt mint a Magyar Hírlap levelezője. A Sorbonne-on folytatta tanulmányait és íróvá lett. Első színpadi műve, a Péntek este még párizsi tartózkodása idején a Nemzeti Színházban került színre, ugyanott adták elõ Teréz nõvér c. darabját is. Párizsból Angliába ment és az oxfordi egyetem előadásait hallgatta, 1906-ban tért vissza Budapestre. 1908-ban a Nyugat írói köréhez csatlakozott. Első művei a 19. sz. végi francia naturalizmus hatását mutatják, majd a 20. sz. eleji szecesszió nyomán egyre erősebb zeneiségű s mind szeszélyesebbé és modorosabbá váló, stilizáltan romantikus nyelvet alakított ki. Fő törekvése olyan költői nyelv kiképzése volt, amely zeneileg hat, de túlzásai sokszor öncélúvá tették ezt az igyekezetét. Pályája kezdetén konzervatív, arisztokratikus póz jellemzi műveit. A feudális erőkkel, hagyományokkal szemben álló polgárság hangját szólaltatja meg társadalmi problémákat feszegető írásaiban. Az I. világháború borzalmai, majd az ellenforradalmi viszonyok hatására valamivel élesebbé válik kritikája, olykor gúnyosan ábrázolja a vidéki és a fővárosi polgárság életét. Tehetséggel művelte a novellát, de leginkább drámáival aratott sikert.
1944. november 30-án halt meg Budapesten.