Villani Frigyes (Bécs, 1882. február 20.–Bp., 1964. március 12.) hivatásos diplomata, 1925 és 1928 között a bukaresti, 1928 és 1933 között a párizsi, 1934 és 1941 között a római követség vezetője; 1941. július 31-én nyugállományba helyezik.

Visser, Lodewijk Ernst (1871–1942) holland jogász, 1915-től a Legfelsőbb Bíróság tagja, 1939-től elnöke. A II. világháború előtt részt vesz zsidó segélyszervezetek munkájában, menekülők segélyezésében. 1940-ben, amikor menesztik állásából az összes holland zsidót, a Legfelsőbb Bíróság 12:5 arányban szavazza meg ~ eltávolítását. 1940 decemberétől a Joodse Coordinatiecomissie (Zsidó Koordinációs Bizottság) elnöke; kezdetben élesen bírálja David Cohent

Vörnle János, dr. (1890. január 16.–?) rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, 1938 és 1941 között a külügyminiszter állandó helyettese, 1941. szeptember 17-től ankarai követ. Az egyetlen semleges országban állomásozó magyar követ, aki a német megszállás után is állomáshelyén marad. A népbíróság halálra ítéli, kivégzik.

Vörös Géza (Csabrendek, 1895. január 11.–Bp., 1958. november 21.) hivatásos katonatiszt, altábornagy. 1940–1941 folyamán a 2. hadtest vezérkari főnöke, 1942–1943-ban a 3. hadsereg vezérkari főnöke, 1943. február 1-jétől szeptember 15-ig a Honvéd Vezérkar főnökének hadműveleti csoportfőnöke, majd 1944. május 30-ig a Legfelső Honvédelmi Tanács vezértitkára, azután a nyilas puccsig a 7. hadtest parancsnoka. A nyilasok

Vörös János (Csabrendek, 1891. március 23.–Balatonfüred, 1968. július 23.) hivatásos katonatiszt, vezérezredes, vezérkari főnök, 1941. augusztus 1-jétől az 1. hadsereg vezérkari főnöke, 1943. november 1-jétől a 2. hadtest parancsnoka. 1944. április 19-től Edmund Veesenmayer kívánságára a Honvéd Vezérkar főnöke; május 10-től vezérezredes. Komoly szerepet játszik Horthy Miklós kiugrási kísérletének meghiúsításában. Rövid bujkálás után jelentkezik a

Ujszászy István (Nagykőrös, 1894. augusztus 30.–1947?) hivatásos katonatiszt, 1931 és 1934 között varsói, 1934. június 16-tól prágai katonai attasé. 1938. február 1-jétől 1939. május 1-jéig a Honvédelmi Minisztérium VI-2. (2. vezérkari főnök) osztályon szolgál, majd 1942. augusztus 1-jéig a 2. vezérkari főnökség osztályvezetője. 1942. július 1-jétől az Államvédelmi Központ vezetője, vezérőrnagy. 1944. március 28-án a

Ullein-Reviczky Antal (Sopron, 1894. november 8.–London, 1955. június 13.) diplomata, 1913-tól szolgál a közös Külügyminisztériumban. 1923 és 1938 között több magyar külképviseleten működik. 1938-tól 1943-ig a Külügyminisztérium Sajtó- és Propaganda osztályának vezetője, 1943-tól 1944. március 19-ig stockholmi követ, az angolszász hatalmaknak több jelzést is küld Magyarország különbéke-szándékairól.

Vágó Pál (Bp., 1889. május 24.–Buenos Aires, 1982. november 10.) mérnök, 1939–1940 folyamán nyilas képviselő, a nyilas rendszer idején árkormánybiztos, november 29-től közellátásügyi államtitkár. 1945-ben Nyugatra szökik.

Vajna Ernő (1913–Bp. 1945?) közlekedési tisztviselő, 1938-tól a nyilas párt tagja, Szálasi Ferenc közvetlen munkatársa; 1944 decemberétől a miniszterelnökség nyilas pártmegbízottja, 1945 januárjában Budapest védelmének pártmegbízottja. Az ostrom idején életét veszti.

Vajna Gábor (Kézdivásárhely, 1891. november 5.–Bp., 1946. március 12.) szolgálaton kívüli ezredes, 1942-től nyugállományban. A fűzfői gyártelepen kémelhárító, 1939-ben nyilas propagandatevékenység miatt elbocsátják. 1939-től nyilas parlamenti képviselő (Veszprém vármegye, II. lajstromos kerület), 1942-től a nyilas Pártellenőrzés országos vezetője. Szálasi Ferenc kormányában belügyminiszter. 1945. március 31-én Ausztriába menekül, amerikai fogságba kerül, ősszel Budapestre szállítják, népbíróság elé