Alexianu, Gheorghe a második világháború idején román megszállás alá került, a Dnyeperen és Dnyeszteren túli, a Bug folyóig terjedő terület, Transznyisztria kormányzója. A háború után háborús bűnösként kivégzik Romániában.

Álgya Papp Zoltán (Bp., 1895. március 18.–Hága, 1987. október 16.) altábornagy, az I. világháborúban százados, 1939-től vezérőrnagy, 1944. november 1-jétől altábornagy. Az 1930-as években Szófiában, Londonban, majd Washingtonban katonai attasé. 1941 júniusától 1941 decemberéig a Kárpát csoport vezérkari főnöke, 1943 októberétől Kárpátalja kormánybiztosa mellé beosztott tábornok, 1944 augusztusától az V. hadtest parancsnoka; 1946-tól hadifogoly a

Altenburg, Günther követségi titkár, majd tanácsos a német Külügyminisztérium II. osztályán, 1937-től az osztrák és csehszlovák ügyek referense a Külügyminisztérium Politikai osztályán. 1940-től miniszteri osztályfőnök, a Külügyminisztérium Tájékoztatási osztályának vezetője, 1941-től teljhatalmú megbízott Görögországban, 1943–1944-ben a Külügyminisztérium Tájékoztatási osztály vezetője.

Ambró Ferenc, adamóczi (Castel Gandolfo, Olaszország, 1890. augusztus 26.–?) hivatásos diplomata. 1937. március 26-tól a brüsszeli magyar követség ügyvivője, 1940. január 15-től I. osztályú követségi tanácsos, 1941. augusztus 22-től madridi követ. 1944. március 19. után lemond hivataláról, 24-én felmentik a követség vezetése alól, elbocsátják állásából, majd magyar állampolgárságától is megfosztják.

Ambrózy Gyula (Nyíregyháza, 1884. február 12.–Bp., 1954. március 2.) jogász, 1921-től a Kormányzói Kabinetiroda tisztviselője, 1938-tól államtitkár, 1943-tól a Kabinetiroda főnöke, Horthy Miklós bizalmas híve. Részt vesz a kormányzó kiugrási kísérletének előkészítésében; ennek kudarca után letartóztatják, és a mauthauseni koncentrációs táborba deportálják.

Andreánszky Jenő (Bp., 1898. szeptember 9.–NSZK, 1981. április ?) rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter a nyilas Külügyminisztériumban, Kemény Gábor állandó helyettese. Csia Sándor szerint honvéd alezredesként a nyilasokkal szimpatizál, az 1930-as évek végén titokban pénzt gyűjt számukra. 1945 márciusában Nyugatra távozik, állítólag a nyugatnémet kémelhárítás tisztjeként tevékenykedik.

Anfuso, Filippo (1901. január 1.–1963. december 13.) hivatásos diplomata, Galeazzo Ciano kabinetfőnöke, 1942. január 8.–1943. július 25. között budapesti követ. Nem vesz részt Benito Mussolini megbuktatásában; a Duce kiszabadulása után csatlakozik a Salói Köztársasághoz, majd berlini olasz követ. A háború végén mindent elkövet, hogy a mintegy 600 000 internált olasz katona számára emberibb bánásmódot biztosítson

Anger, Per (Göteborg, 1913. december 7.–Stockholm, 2002. augusztus 26.) svéd diplomata, 1940–1941-ben Berlinben szolgál. 1940–1942-ben Stockholmban a magyar–svéd gazdasági kapcsolatok területén dolgozik, 1942 novemberében Budapestre küldik, a svéd követség II. titkára. 1944-ben szorosan együttműködik Raoul Wallenberggel a zsidók mentésében. A szovjet hatóságok 1945 januárjában letartóztatják, de három hónappal később szabadon engedik. A II. világháború után

Anielewicz, Mordecai (Varsó, 1919/1920–Varsó, 1943. május 8.) a háború előtt a Hasomer Hacair baloldali cionista mozgalom tagja, a varsói gettólázadás vezetője. 1939 szeptemberében szovjet területre menekül, megkísérel Romániába szökni, szovjet határőrök elfogják, bebörtönzik. Szabadlábra kerülése után visszatér Varsóba, 1940 januárjától a földalatti mozgalom egyik vezetője. Az 1942-es deportálás után a Zsidó Harci Szervezet vezetője. 1943.

Antal István, dr. (Kenderes, 1896. február 18.–Bp., 1975. szeptember 5.) ügyvéd, 1935–1936-ban, majd 1938–1942-ben az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Tárca nélküli nemzetvédelmi és propagandaminiszter Kállay Miklós kormányában. Sztójay Döme kormányában igazságügyi, valamint vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1946-ban a népbíróság és a NOT halálra ítéli, a köztársasági elnök az ítéletet életfogytiglani kényszermunkára változtatja; 1960-ban amnesztiát kap.