Hogyan vélekedtek az orthodox publicisták az egyéni gazdasági teljesítményről?

A zsidó vallásreform útját követő, a társadalmi felemelkedést, az anyagi gyarapodást vagy világi tudományok sikereit példaképként felmutató szemlélet ellenében az orthodoxia a modernizálódó fővárosban legfőbb értékké a vallásosságot és vallási hagyományban való jártasságot tette meg. „Manapság gyakran üti meg a fülünket e kifejezés zsidó vezérférfiú! Természetes, hogy ilyenkor jámboréletű, a zsidó vallás szabályai szerint élő, thóra- és talmudjártas férfiúra gondolunk… (…) A zsidó nép vezetői, királyai, sőt hadvezérei a zsidó vallásnak is koriféusai valának. És működésük megítélésénél nem annyira hőstetteiket, uralkodói képességüket használják mértékül, mint inkább vallásosságuk nagyságát, mélységét és azon tényeket, melyekben az kifejezésre jutott.” – írta Rosenzweig Májer 1899-ben. (Zsidó Híradó 1899. aug. 3./3-4. Zsidó vezérfiak. [Írta:] Rosenzweig Májer)

Hartstein Lajos 1904-ben szintén a polgári anyagi siker önmagáért elismerését bírálta, mint az orthodox közösségtől idegen gondolkodásmódot. „Vonjátok le mindezekből hithü hitsorsosaink a tanulságot, szivleljétek meg és ösmerjétek el, hogy mindeddig csakis a vezetők és előljárók vallásossága és hithüsége, buzgalma által óvatott meg Izrael és szent hite az elpusztulsától és csak jámbor nagyjai elővigyázó vezetése mellett volt lehetséges, hogy Izraelnek többször léket is kapott hajója a viharzó oczeánon sziklák és bérczek között össze nem tört, el nem sülyedt.” (Zsidó Híradó 1904. április hó/ 1-2. Hartstein Lajos: Ugy mint hajdan.)

A Talmudban való jártasságot és a vallásosságot nélkülöző, önmagában megjelenő gazdasági sikert az önzés, az énközpontúság és a közösségi vezetői szerepre való teljes alkalmatlanság jeleként értékelte az orthodoxia. Az orthodoxián kívül az ilyen hitközségi elnök semmi mást sem bizonyít a publicisták szerint, mint hogy csak önmaga boldogulásával érdekével tud foglalkozni, így alkalmatlan közösségi vezetőnek. Az orthodoxiában a tóratudás és a jámborság emeli ki a közösségből a vezetőket és a rabbit.

How did orthodox publicists view individual economic achievements?

In contrast to the Jewish approach of religious reform, which held up social advancement, material wealth or the success of secular sciences as role models, Orthodoxy in the modernising capital made religiosity and knowledge of religious tradition the main value. “Nowadays we often hear the phrase ‘Jewish leader! Naturally, we think of pious men who live according to the rules of the Jewish religion and are Torah and Talmud scholars… (…) The leaders, kings and even generals of the Jewish people were also the koriphae of the Jewish religion. And their actions are judged not so much by their exploits, their ability to rule, as by the greatness and depth of their religiosity and the facts in which it was expressed." – Rosenzweig Májer wrote in 1899 (Zsidó  Híradó, 3 Aug. 1899 / 3-4. Jewish leaders.

In 1904, Lajos Hartstein also criticized the recognition of civil material success for its own sake as a way of thinking alien to the Orthodox community. “Draw the lesson from all this, our faithful followers of faith, and understand and realize that up to now it is only the religiosity and faithfulness of the leaders and the leaders, it was only by the zeal and fervour of Israel and her holy faith that she was preserved from destruction, and only by the careful guidance of her pious great men that the ship of Israel, which had repeatedly leaked on the stormy ocean, did not break up among rocks and sandstone and sink. " (Zsidó Híradó  April 1904, Month/ 1-2. Lajos Hartstein: Just like old times)

Economic success in itself, lacking Talmudic knowledge and religiosity, was seen by orthodoxy as a sign of selfishness, self-centredness and a complete inability to lead a community. Outside of Orthodoxy, such a parish president proves, according to the publicists, nothing more than that he can only be concerned with his own self-gratification and is therefore unfit to be a community leader. In Orthodoxy, Torah knowledge and piety are what distinguish leaders and rabbis from the community.