Enciklopédia

Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Szohor Pál

Ki kicsoda

Szohor Pál (Nyíregyháza, 1894. január 26.–?) 1922-től Nyíregyháza főjegyzője, 1935 és 1944 között Nyíregyháza polgármestere, állását a német megszállás után is megtartja.

Szőllősi (Naszluhác) Jenő

Ki kicsoda

Szőllősi (Naszluhác) Jenő (Antalfalva, 1893. január 28.–Bp., 1946. március 19.) gyógyszerész, kisbirtokos, 1940-től a Hungarista Mozgalom tagja, Szálasi Ferenc híve, 1939 és 1944 között képviselő, 1942-től a párt képviselői csoportjának vezetője; 1943-tól az Összetartás című lap névleg felelős szerkesztője. 1944-ben tagja a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének, majd a Szálasi-kormányban miniszterelnök-helyettes. Népbíróság elé állítják, halálra ítélik, kivégzik.

Szombathelyi Ferenc

Ki kicsoda

Szombathelyi Ferenc (Győr, 1887. május 17.–Pétervárad, 1946. november 4/5.?) tábornok, vezérkari főnök, 1933 és 1936 között a Honvédség Főparancsnoka szárnysegéde, 1938–1939 folyamán a vezérkari főnök helyettese, majd a 8. hadtest parancsnoka. 1941-ben a Szovjetunió elleni támadásban részt vevő Kárpát-csoport parancsnoka. 1941. szeptember 6-tól a Honvéd Vezérkar főnöke, november 1-jétől vezérezredes. 1944. április 19-én felmentik, október

Sztójay (Stojákovits) Döme

Ki kicsoda

Sztójay (Stojákovits) Döme (Versec, 1883. január 5.–Bp., 1946. augusztus 24.) altábornagy, miniszterelnök. Az I. világháború kitörésekor vezérkari százados, 1915–1916 folyamán Szarajevóban szolgál, 1917-ben a 21. hegyidandár vezérkari főnöke. A tiroli harctéren, 1918-ban vezérkari őrnagy. 1919 után a Vezérkari Főnökség VI. csoport 2. osztályának vezetője, feladata a külföldi hírszerzés. 1925 novemberétől 1933-ig Kánya Kálmán berlini követ