A cionista ellenállás emlékezete [felelős: Olosz Levente]
Munkacím: A magyarországi cionista fegyveres ellenállás és önmentés emlékezete

Összefoglaló:

A kutatás során az a kérdés kerül megvizsgálásra, hogy a magyar zsidó közösség a háborút követő időszakban miként értelmezte a holokauszt alatti cionista fegyveres ellenállást és mentéseket. Elősorban nem a Mentőbizottság és Kasztner ténykedései kerülnek előtérbe, hanem a halucok, Krausz Miklós és más cionisták későbbi megítélését elemzi. Az időkeret 1945-től egészen 1989-ig tart, és földrajzilag magába foglalja Magyarországot, Izraelt és a dél-amerikai magyar-zsidó közvéleményt is. Egyik legfontosabb kérdés, hogy a magyar cionisták józsefvárosi fegyveres ellenállása minek köszönhetően merült feledésbe, miközben a varsói gettólázadás emléke kiemelt helyet kapott a magyar-zsidó emlékezetben.

Az 1960-as évektől még az Új Életben is rendszeresen megemlékeztek erről. Szintén érdemes jobban megismerni az izraeli magyar zsidók viszonyát a cionista ellenállás kérdéséhez. Izraelben az 50-es években kialakult holokausztfelfogás által meghatározott közbeszédben, amely a fegyveresen ellenálló cionista hősök és „halálukba beletörődött” gyáva zsidók szembeállításán nyugodott, a magyar zsidók állandóan múltbéli bátorságuk bizonygatására kényszerültek. Kérdéses, hogy ezen a bizonyítási kényszeren a Kasztner per, illetve az Eichmann per milyen módon változtatott.