Gyűjtemény

A Holokauszt Emlékközpontban található Magyarország egyetlen olyan közgyűjteménye, amely kizárólag a vészkorszak személyes emlékeinek, képi-, tárgyi- és iratanyagának gyűjtésével, életútinterjúk készítésével, feldolgozásával és bemutatásával foglalkozik.
A gyűjtemény alapját az 1990-ben alakult Magyar Auschwitz Alapítványban őrzött dokumentáció képezte, amely 2004-ben a Páva utcai Emlékközpontba került. Évente megjelenő emlékmentő felhívásunk hatására, magánszemélyek – jellemzően túlélők és leszármazottaik – adományainak köszönhetően a gyarapodás mai napig folyamatos.

2016-os gyűjteménygyarapítási felhívásunk.

Gyűjteményünket bemutató kiadványok:

A Holokauszt Emlékközpont gyűjteményi katalógusa. Szerk. Huhák Heléna, Szécsényi András. Holocaust Közalapítvány, Budapest, 2015.

Táborok tükrében. A Székely-család levelei a munkaszolgálat és a deportálás idejéből. Holocaust Közalapítvány, Budapest, 2014.

Kismama sárga csillaggal. Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig. Szerk. és bev. Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika. Budapest, Jaffa, 2015.

Az Emlékközpont kiadásában megjelent kötetek megvásárolhatóak az állandó kiállítás jegypénztárában. A Székely-család leveleinek múzeumba kerüléséről bővebben itt olvashatnak.
Gyűjteményünk tételeiből három online kiállítás is készült. A magyarországi munkaszolgálatot bemutató Lapátos hadsereg magyar nyelven. Másik kettő pedig a Google Culture Institute oldalán – az első magyarországi múzeum által készített virtuális kiállításként – Pál Kornis’ Labor Service címmel, illetve A Stamp Maker Rescuing Lives címmel angol nyelven. Célunk az volt, hogy a korszak személyes történetei szélesebb közönség, sőt a külföldiek számára is elérhetővé váljanak. A gyűjtemény forrásait az intézmény múzeumpedagógiai foglalkozásaiban is felhasználja, a családtörténetek és érdekességek állandó programok a Múzeumok Éjszakáján és egyéb rendezvényeinken.

Muzeológusaink várják a történelmi korszak iránt érdeklődő kutatókat, egyetemistákat, akiknek munkáját a 7000 kötetes, helyben használható szakkönyvtár is segíti.

A GYŰJTEMÉNY NYITVATARTÁSA

A gyűjtemény látogatására és az áldozati nevek bejelentésére előzetes
időpont-egyeztetést követően személyen formában biztosítunk lehetőséget.
Időpont-egyeztetésre a gyűjtemény esetében a gyujtemeny@hdke.hu, az áldozati nevek esetében pedig a nevek@hdke.hu e-mail címen van lehetőség.

GYŰJTŐKÖRÜNK
Az intézmény alapító okirata szerint a múzeum gyűjtőkörébe tartoznak a magyarországi vészkorszak idején, a II. világháború előtt és alatt faji, etnikai és/vagy politikai üldözés, ezen belül a zsidóellenes törvények, rendeletek, munkaszolgálat, gettó, deportálás, kényszermunka, továbbá a felszabadulás, hazatérés és az embermentés forrásai.

AZ ADOMÁNYOZÓKRÓL
Az elmúlt évek során közel ezer magánszemély kereste fel levélben, telefonon vagy személyesen munkatársainkat azzal a szándékkal, hogy saját, vagy elhunyt hozzátartozója, felmenője által összegyűjtött és gondosan megőrzött, a vészkorszak idejére vonatkozó dokumentumait az Emlékközpontban helyezze el. Adományozóink nemcsak a fővárosból jelentkeznek, vidéki városokból és külföldről egyaránt kaptunk már értékes küldeményeket.
Az adományozás a Páva utcai múzeumban lehetséges, illetve igény esetén helyszíni gyűjtést is vállalnak munkatársaink. Azon túlélők jelentkezését is várjuk, akiknek emlékanyaguk nem maradt fenn, de történetüket elmesélnék egy oral history interjú keretében.

FELDOLGOZÁS
Gyűjteményünk darabjait napjaink tárolási és állagmegóvási követelményeinek megfelelően klimatizált tömörraktárban, savmentes tároló eszközökben helyezzük el. Mindeddig nagyjából kétszáz dobozt töltöttünk meg több mint 800 visszaemlékezéssel és naplóval, 5500 dokumentummal, 3500 fotóval és 1800 tárgyi emlékkel.

KUTATÁS A GYŰJTEMÉNYBEN
A gyűjteményben való kutatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges. A személyes megkeresés előtti telefonos vagy e-mailben történő tájékozódást javasolunk. A megadott kutatási téma alapján munkatársaink a gyűjteményi leltárkönyv – ezen belül a tárgyszavak, személy- és helységnevek alapján indexelt visszaemlékezések és naplók nyilvántartása – alapján előkészítik a vonatkozó forrásokat. A gyűjteményi anyagok előkészítési ideje – az eseti munkáktól függően – legalább három munkanap.

FELHASZNÁLÁSI ÉS MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT >>>

Csatolmányok

Név Méret
Kutatasi kerelem 12 KB
HDKE reprográfiai díjszabása és megrendelőlap 23 KB
Gyujtemenygyarapitas-2016.jpg 797 KB