Elveszett Közösségek Tornya

Az emlékközpont belső udvarán található üvegcsarnok 2007. április 16-a óta az Elveszett Közösségek Tornya nevet viseli. 12 különleges üvegtáblája Zsótér László grafikusművész munkája. A települések nevét Rákos Imre kutatta fel és gyűjtötte össze. A látogatók ezen a csarnokon keresztül jutnak le a földszint alatti kiállítótérbe.

A torony oldalán 1441 település neve olvasható. Azon településeké, ahol az 1944-ben hatósági erőszakkal véghezvitt deportálások révén immár nincs zsidó közösség. Míg az Áldozatok Emlékfala a személyes tragédiáknak  állít emléket, addig az üvegtornyon olvasható településnevek egész közösségek értelmetlen és kegyetlen pusztulásának mementói.

„Az állandó kiállítás lejárati üvegcsarnoka is megdőlt oszlopokra van szerkesztve. A természeti példa Toscanából való, ahol egy páros pinea-fasor ezt az alakzatot öltötte az állandó tengerparti viharok hatására. A meggyilkoltakat a megmaradásért, a túlélésért folytatott több ezer éves állhatatos küzdelem jelképének látom, szeretném láttatni ezzel. A genius loci hangsúlyával a zsidóságét, de minden ártatlan, elhurcolt emberét.”

Mányi István építész

Galériák

Név
Épületfotók nappal
Épületfotók este