Gondolatok a kelet-európai holokausztfotókról

  • Főoldal
  • Gondolatok a kelet-európai holokausztfotókról
23 nov

Gondolatok a közép- és kelet-európai holokausztfotókról

Budapest – 2022. december 7.

 “A beregszászi gettóból vittek Auschwitzba. Az érkezésünk nagyon szomorú volt, mert elszakítottak a férjemtől és a rokonaimtól.

 A fürdőben elvették az összes holmimat, beleértve a két fiamról készült fényképet is.”

(Vincze Klára interjúja, Budapest 1945. július 5.)

A fényképek azonnali érzelmi hatást váltanak ki, s általuk „ablakot nyithatunk” a múlt valóságába. Fontos történelmi források és felbecsülhetetlen értékű tárgyai azoknak, akik elvesztették családjukat és más szeretteiket. Ugyanakkor túlságosan gyakran csak illusztrációként tekintünk rájuk, mintha kevésbé lennének jelentősek, mint a szöveges és egyéb dokumentumok. A budapesti Holokauszt Emlékközpont és az Európai Holokauszt-kutatási Infrastruktúra (EHRI) közös konferenciája a közép- és kelet-európai holokausztról készült fényképek értelmezhetőségének és felhasználásának kérdéseit fogja megtárgyalni.

Az EHRI holokausztfotókkal foglalkozó, kutatókból, múzeumi kurátorokból, levéltárosokból és pedagógusokból álló szakértői csoportjának tagjai, más szakemberekkel kiegészülve, megvitatják azokat a módszereket, melyekkel a holokauszt időszakából származó fényképeket – az elkövetők, a szemtanúk, a zsidó áldozatok, az ellenállási mozgalmakban résztvevők és a szövetséges erők tagjainak fotóit – mint a Vészkorszak képi reprezentációit vizsgálhatjuk. Az előadások és az eszmecserék e képekkel kapcsolatos kulcsfontosságú kérdésekre reflektálnak: Milyen körülmények között készültek a fényképek? Ki készítette őket? Miért készítették őket? Hogyan használták a képeket annak idején? Mi volt a rendeltetésük? Hogyan használták és milyen értelmezési keretbe helyezték őket azóta?

Az esemény a Zoom felületén kerül megrendezésre.

Az angol nyelvű előadások magyar nyelvű szinkrontolmácsolással élőben követhetők Zoomon és Facebookon. Az élő közvetítés iránt érdeklődők a következő linken regisztrálhatnak: https://forms.gle/ivgXKJYGxWkH7ibw6

 

Program
(közép-európai idő szerint)

9:00 – 9:15          Regisztráció
9:15 – 9:25          Üdvözlés: Zima András (Holokauszt Emlékközpont, igazgató)
9:25 – 9:30          Megnyitó: Karel Berkhoff (társigazgató, Európai Holokauszt Kutatási Infrastruktúra és vezető kutató, NIOD Háborús, Holokauszt- és Népirtási Tanulmányok Intézete)
9:30 – 10:10        Vitaindító előadás: Janina Struk (független szakértő)
Gondolatok és értelmezések a holokauszt idején készült fényképekről
10:10 – 10:20       Kérdések és vita

I. panel – Hagyományok és elbeszélésmódok: A holokauszt fényképezése.
Levezető elnök: Csősz László

10:20-10:40       Maaty Frenkelzon (Yad Vashem, Jeruzsálem)
Fényképészet és ideológia között: Szovjet fotográfia a keleti fronton a második világháború alatt
10:40-11:00        Lénárt András (Holokauszt Emlékközpont, Budapest)
Fényképek a magyarországi munkaszolgálatról
11:00 – 11:20     Kérdések és vita

11:20 – 11:40 Kávészünet

II. panel – Megjelenítés és eszmecsere: A holokausztfotók használata.
Levezető elnök: Christoph Kreutzmüller

11:40 – 12:00     Tom Haward (University College London)
Látni vagy nem látni? A holokausztfényképek értelmezésének etikája
12:00 – 12:20     Turai Hedvig (International Business School, Budapest)
Holokauszt és fotóhasználat kiállítási kontextusban – dokumentálás, kisajátítás, eltérítés
12:20 – 12:40     Adrian Cioflâncă (Wilhelm Filderman Központ a Romániai Zsidó Történelem Tanulmányozására, Bukarest)
Tömeggyilkosságok bemutatása: Az atrocitásokról készült fotók nyilvános használata Romániában a második világháború alatt és után
12:40 – 13:00     Kérdések és vita

13:00 – 14:20 Ebédszünet

III. panel – Dekonstrukció és rekonstrukciók: Elbeszélésmódok vizsgálata.
Levezető elnök: Lénárt András

14:20 – 14:40     Christoph Kreutzmüller (Projekt #Last Seen)
A nyugati deportálások nyomai keleten
14:40 – 15:00     Tal Bruttmann (Fondation pour la mémoire de la Shoah)
Varsó 1943: Egy SS- narratíva a zsidó felkelésről
15:00 – 15:20     Ramona Bechauf (Göttingeni Egyetem)
A Sonderkommando-fényképek kezelése. A történelmi fényképek praxeológiai megközelítése
15:20 – 15:40     Kérdések és vita

15:40 – 15:50     Zárógondolatok: Lénárt András és Christoph Kreutzmüller

 

Fotó: Szántó Endre – 1940. Eligazítás a vasútállomáson

Csatolmányok

Név Méret
absztraktfüzet 781 KB