A Holokauszt Emlékközpont kiállítása kísérletet tesz arra, hogy bemutassa a vészkorszak utóéletének egy alig ismert fejezetét, amely egyben az 1945-1947 közötti átmeneti demokratikus berendezkedés időszaka is. A Visszatérés – újrakezdés című tárlat írásos és fotódokumentációk, valamint korabeli tárgyak bemutatásával annak is igyekszik emléket állítani, hogy 1945 és 1947 között a Magyar Országgyűlés huszonegy diszkriminatív törvényt és több száz rendeletet helyezett hatályon kívül. A sorból kiemelkedik az 1946. évi XXV. törvénycikk a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről. A kiállítás e törvény megszületésének 60. évfordulójára készült.

Az egykori deportáltak és elhurcoltak, a faji alapon üldözött zsidók és romák, valamint más politikai, vallási okok miatt elhurcolt személyek fenyegetettsége a koncentrációs- és munkatáborok felszabadítását követő eufória után nem szűnt meg. Éhség, betegség gyötörte őket, hazatérésük pedig esetenként hónapokig eltartott.

A hazatérteknek Magyarországon újabb nehézségekkel kellett számolniuk: a személyes, családi tragédiákon túl sokuk otthonába még 1944-ben beköltöztek és az új lakók nem voltak hajlandók az ingatlanokat visszajuttatni jogos tulajdonosaiknak. Voltak olyan települések – köztük a híressé/hírhedtté vált Miskolc és az alföldi Kunmadaras – ahol a visszatértek ellen a helyi lakosság pogromot rendezett, amelyek alapjául több ízben a középkori eredetű vérvád szolgált.

Jóllehet a kormány és más segélyszervezetek – elsősorban az amerikai központú Joint és az 1945 tavaszán alakult regisztrációs- és segélyszervezet, a Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága – igyekeztek törvényileg, erkölcsileg és adományok formájában segíteni a hazatérés mellett döntő túlélőket. Ugyancsak támogatást nyújtott az 1946-ban létrehozott Gestapo Fogházviseltek Köre. A pártállami diktatúra kiépítésével ugyanakkor a holokausztot politikai okokból elhallgatták és ezek a szervezetek az ellehetetlenített helyzetben 1950-ig fokozatosan megszűntek.

A tényekhez tartozik az is, hogy a holokauszt számos túlélőjét szovjet munkatáborokba hurcolták tovább és hogy a világháborút követő atrocitások, az újabb zsidóellenesség, majd a közöny, valamint a társadalom más rétegeit egyaránt érintő demokratikus életlehetőségek beszűkülése következményeként több tízezren a kivándorlás mellett döntöttek.

A kiállítást rendezte:

Csató Mihály történész-levéltáros, Szécsényi András történész-muzeológus

A kiállítás megvalósítását segítették:

Kovács Tamás történész, Schmied Júlia történész, Papp Józsefné gyűjteménykezelő, Szigetiné Nagy Ilona gyűjteménykezelő

A kiállítási munkát irányította:

Botos János történész

A kiállítás szakanyagát lektorálta:

Szita Szabolcs történész

Grafikai tervezés:

Stalker Studio

Belsőépítész tervező:

Pataky Dóra

Köszönetünket fejezzük ki a kiállítás létrejöttéhez nyújtott támogatásért a Budapesti Történeti Múzeumnak (Fényképtár), az Igaz Emberekért Alapítványnak, a Magyar Nemzeti Múzeumnak (Történeti Tár és Történeti Fényképtár), a Magyar Távirati Irodának, a Magyar Országos Levéltárnak, a Politikatörténeti Intézetnek (Könyvtár), valamint Vámos Györgynek, Varga Bélának és a Holokauszt Emlékközpont munkatársainak.