A Holokauszt Emlékközpontban 2013. augusztus 28-án délelőtt, a kamenyec-podolszkiji mészárlás 72. évfordulójára emlékeztünk. Prof. Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának nyitóbeszéde után Dr. Gellért Ádám nemzetközi jogász előadása hangzott el „Az 1941-es deportálások és Szirtes Zoltán küzdelme az igazságért” címmel, melyben legújabb kutatásának eredményeiről számolt be.

Majd Kirschner Péter, a MAZSIKE elnöke olvasta fel az évforduló alkalmából az emlékközponttal közösen készített felhívását, melyben szorgalmazza, hogy a kormány a 2014-es emlékév tiszteletére állítson emléktáblát az események helyszínén. (A felhívás alább teljes terjedelmében olvasható.) Ezt követően Gábor Éva, a deportálások egyik túlélője és Szirtes András rendező emlékezett édesapja, Szirtes Zoltán érdemeire. A megemlékezés, melyen a Szirtes család több tagja is jelen volt, a Holokauszt Emlékközpont udvarán, a kőrösmezei események mementójaként 2011-ben avatott emléktáblánál mécsesgyújtással zárult.

Röviden a történelmi tényekről

A német megszállás és 1944 tavaszának eseményei előtt az egyik legsúlyosabb atrocitás a Magyarországon élő zsidóság ellen a Kamenyec-Podolszkijnál történt mészárlás volt. A KEOKH (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság) által összegyűjtött, majd Kőrösmezőre szállított  körülbelül 20 000 „hontalannak” minősített zsidót a magyar hatóságok először a magyar katonai közigazgatás alatt álló galíciai hadműveleti területre dobtak át. (A deportáltak közül számosat a megemlékezés helyszínén található Páva utcai zsinagógából indítottak el, amelyet abban az időben gyűjtőhelyként  használtak.) A német egységek Kamenyec-Podolszkij közelében, 1941. augusztus 27/29-én közvetlen közelről leadott tarkólövéssel végezték ki a védtelen embereket.  Az itt meggyilkolt magyarországi áldozatok számát 11 000-re teszik. Az események feltárása mind a mai napig befejezetlen.

Szirtes Zoltán (1916-1997)

Szirtes Zoltán úttörő szerepet játszott abban, hogy a magyar történeti emlékezés részéve váljanak az 1941-es deportálások eseményei. A kilencvenes évek elején elindítója és motorja volt annak a küzdelemnek, amely megpróbálta elérni, hogy a magyar állam legalább közvetve elismerje a felelősségét. Szenvedélyes igazságkereső, a történtek felderítéséért állhatatosan dolgozó személyiség volt. „Temetetlen halottaink” címmel adta ki kutatásának eredményeit, a hatóságokkal vívott, néha szélmalomharcra emlékeztető félévtizedes küzdelme során szerzett tapasztalatait. Már nem élhette meg, hogy a kezébe vegye a győzelemmel felérő, őt igazoló ügyészi határozatot. A megemlékezés egyben tiszteletadás az ő elfeledett, akadályokat nem ismerő, áldozatos és példaként állítható tevékenysége előtt.