A vészkorszak áldozataira emlékeztünk a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján azon a megható rendezvényen, amelyet vasárnap, 2019. január 27-én tartottunk a Holokauszt Emlékközpontban.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben határozott úgy, hogy minden éveben január 27-én, Auschwitz felszabadításának évfordulóján világszerte leróják tiszteletüket az emberiség történelmének legkegyetlenebb népirtása áldozatainak emléke előtt.
Amikor a felszabadító csapatok 1945. január 27-én elérték Auschwitzot, ott mintegy 7000, túlnyomó részt beteg és haldokló foglyot találtak. Az ezt megelőző napokban ugyanis az SS megközelítőleg 60.000 foglyot az elhíresült „halálmenetben” más táborokba terelt.
Auschwitz egyike volt a náci Németország által felállított haláltáboroknak, de az ott végrehajtott, ipari méreteket öltött emberirtás, az ott működtetett halálgyár miatt ez vált az egész barbár nemzetiszocialista rendszer szimbólumává.   
A Páva utcai megemlékezést az Auschwitz ballada sorai nyitották meg Varga Heléna előadásában. A megindító ének alatt a Lauder Javne Iskola, a Wesselényi utcai Általános Iskola és a Gimnázium, Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola, valamint Bét Menachem Iskola tanulói gyújtották meg az emlékezés gyertyáit.

 
A program tartalmi részét Dr. Grósz Andor a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriuma elnöke nyitotta meg. Beszédében rámutatott arra, hogy most adott az utolsó lehetőség arra, hogy az eseményeket túlélő szemtanúk emlékeit rögzítsük és megőrizzük az utókor számára. Kihangsúlyozta, hogy a vezetése alatt működő kuratórium minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a Holokauszt Emlékközpont a hazai és nemzetközi holokauszt kutatás, oktatás és emlékezés egyik jelentős tényezőjévé fejlődhessen. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a tolerancia, az egymást kölcsönösen megbecsülés terén még sok a tennivaló. Példaként azt a plakátgyalázást említette meg, amely hetekkel korábban az Emlékközpont tőszomszédságában történt. „Emlékezésünk nem öncélú múltba révedés, hanem épp ellenkezőleg, a jövő érdekében felvállalt eltökélt tevékenység” – zárta beszédét az Emlékközpontot működtető Holocaust Közalapítvány kuratóriumi elnöke.
A magyar kormány képviseletében Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szólt az emlékezőkhöz. „A jelenből visszatekintve a holokauszt borzalmának valósága akkor fedezhető fel igazán, ha az áldozatok sokaságát jelző hatalmas számok mögött meglátjuk az emberi sorsokat, az áldozatokat, sajátos életútjukkal, múltjukkal, érzéseikkel és vágyaikkal” – mutatott rá a miniszter. 

Beszédében kihangsúlyozta, hogy a magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején, kollektív bűnösség nincs, de állami felelősség van. Rávilágított, hogy tény az antiszemitizmus erősödése az 1930-as években hazánkban, és az is tény, hogy a zsidók elhurcolása a német megszállás után történt, de mindez a magyar közigazgatás tevékenysége nélkül nem történhetett volna meg. Fontosnak tartotta aláhúzni, hogy a holokauszt által keletkezett veszteség nemcsak a zsidóságé, hanem egész Európáé, ahogy a magyar zsidóságot ért veszteség a magyar nemzet egészének vesztesége is. „A veszteség nemcsak a meggyilkoltak fájó hiánya, nemcsak a megalázott túlélőket élethossziglan elkísérő emlékek nyomasztó borzalma, nemcsak a még időben elmenekültek más kontinensen elért világra szóló teljesítményeinek nélkülözése. Veszteség az is, amellyel a legősibb kontinens és Magyarország esetében egy ezeréves állam történelme kevesebb lett azáltal, hogy mindez megtörténhetett.” hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette, hogy a kormány büszke arra, hogy jelenleg Magyarországon virágzó kulturális és hitéletben, biztonságban élhetnek egymás mellett zsidók és nem zsidók.
Gulyás Gergely beszédét követően az ENSZ főtitkára videóüzenetét tekinthették meg az egybegyűltek. Rövid üzenetében Antonio Guterres felhívta a figyelmet a világszerte terjedő antiszemitizmus veszélyeire. Idézte az Egyesült királyság korábbi főrabbija, Jonathan Sacks gondolatát: „A zsidókkal kezdődő gyűlölet soha nem ér véget a zsidókkal.”
Yossi Amrani, Izrael Állam magyarországi nagykövete a Páva utcai zsinagógában egybegyűlt túlélőkhöz intézte szavait: „Hetvennégy évvel azután, hogy túlélték a tragédiát, életet építettek és családot alapítottak, követték az életnek azt az útját, amelyet mindenki más. Nem úgy, mint mások, Önök különleges terhet cipelnek, szinte elviselhetetlen mértékű emléket. Az emlékek sebét semmilyen esemény sem tudja kitörölni, senki sem tudja újraírni. Nincs vigasz, nincs gyógyír az Önök fájó emlékeire, amit az embereknek ki kellett bírniuk.” 

A nagykövet rámutatott, hogy erkölcsi kötelességünk emlékeztetni embertársainkat a tragédiára és biztosítani, hogy sem nemzet, sem nép, sem férfi vagy nő se lehessen kiirtás célpontja.
” Mi, az élet különböző területeinek képviselői, országok, kormányok és különösen a történészek meg vagyunk bízva azzal, hogy történelmet írjunk, emlékezzünk, oktassunk, tanítsunk, és sohase felejtsük el a valódi küldetésünket, hogy ne kössünk kompromisszumot az igazságban, és semmi sem ijeszthessen el attól, hogy kimondjuk azt. Azt szeretném, hogy mi, a Holokauszt Múzeum új vezetőségével együtt eleget tegyünk ennek a nemes és megtisztelő kötelezettségnek” – zárta szavait Yossi Amrani.
Izrael Állam képviselőjének szavai után a Holokauszt Emlékközpont újonnan kinevezett igazgatója, Dr. Kovács Tamás lépett az emelvényre. Beszédét ifjúkorának egyik meghatározó regényéből, Robert Merle, Mesterségem a halál című művéből vett idézettel kezdte. Az idézet, és az azt követő szavak megragadták Auschwitz lényegi elemét, a „halálgyárat”, amelyben az ártatlan áldozatok lemészárlására, mint egy ipari folyamatra tekintettek, és az elkövetők mindent megtettek azért, hogy ez minél zökkenőmentesebben, a leghatékonyabb módon játszódhasson le. 

„A gyilkolás könnyű volt, még őrökre se volt szükség, hogy betereljük őket a kamrákba, egyszerűen bementek maguktól mivel azt hitték, zuhanyozni visszük őket, majd víz helyett gázt engedtünk rájuk. Az egész folyamat gyorsan ment.” – mondta Höss a háború után.
Dr. Kovács rámutatott, hogy a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete által közzétett egykori auschwitzi haláltábor mintegy nyolc és fél ezer őrének névsorában van magyarországi származású, mint ahogyan számos más országból származó is. Ezeknek az őröknek is volt családjuk, akikhez aztán a nap végén, a jól végzett munka tudatában hazamentek. Az előítéletesség, a fajelmélet, az antiszemitizmus, embertársunk el nem fogadásának „kultúrája”, és ezek erőteljes, nyílt propagandája mérgezte meg a lelküket olyannyira, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül követték el a rémségeket.
Beszéde végén az Emlékközpont igazgatója aláhúzta, hogy az auschwitzi táborkomplexumban elpusztított áldozatok egy harmada, mintegy 400000 ember magyar zsidó volt. Magyarul beszélő, magyar kultúrát magának érző, ártatlan ember, hű állampolgárai eme hazának.
A beszédeket követően Biró Eszter és Födő Sándor lenyűgöző előadásában olyan megindító dalok csendültek fel, mint a Donna, Donna, Egy fácska és a Szól a kakas.  

Ezután az emlékezők az Áldozatok emlékfalánál meghallgatták Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány elnökének szavait.
Bodnár Dániel szerint az emlékezés parancsa nem kontemplációra szólít fel, a zsidóság számára az emlékezés nem merengő ájtatot, hanem cselekvő felmutatást, tanúságtételt jelent. A zsidóság alapjainak megkérdőjelezésére, annak felemésztésére szerveződő bármilyen erő egyetlen ellenpontja a cselekvés. Minden nemzedékben meg van a képesség, a lehetőség, hogy ellenálljon, hogy legyőzze, hogy felülkerekedjen, ha ehhez a cselekvés útját választja. Kihangsúlyozta, hogy a gonoszon a jók egyesített erejével mindig felül fogunk kerekedni.
Az áldozatok emlékére Deblinger Eduárd, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke mondott kádist. Ezt követően az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés mécsesét és kövét az Áldozatok emlékfalánál.

Az elhangzott beszédek teljes terjedelemben olvashatók a csatolmányok megnyitásával.