Abraham Cooper látogatása

13 márc

Abraham Cooper rabbi, a Simon Wiesenthal Központ Los Angeles-i irodájának egyik vezetője tett látogatást 2013. március 5-én délelőtt a Holokauszt Emlékközpontban. A vendéget prof. Haraszti György kuratóriumi elnök, prof. Szita Szabolcs igazgató és dr. Botos János igazgatóhelyettes fogadta. A megbeszélésen az amerikai vendég az intézményünkben folyó kutatói és oktatói tevékenységgel ismerkedett.

A Simon Wiesenthal Központ 1977-ben alakult meg New York-i székhellyel, de vannak irodái Los Angelesben, Jeruzsálemben, Párizsban, Torontóban és Buenos Airesben is. Alakulásakor a szervezet a neonáci csoportok megfigyelését és az antiszemitizmus elleni harcot tűzte ki céljául. A központ ma már nemcsak a holokauszttal, hanem más népek és népcsoportok elleni bűnökkel is foglalkozik, valamint neonáci személyek, honlapok adatait is gyűjti.