Az Anschluss 75. évfordulója – konferencia és megemlékezések

27 máj

Budapesten a Holokauszt Emlékközpont március 12-én konferencián emlékezett meg Ausztria bekebelezésének 75. évfordulójáról. 1938. március 12-én, a Wehrmacht bevonulásával Hitler régi álma valósult meg: Ausztriának a Harmadik Birodalomhoz való csatolása. Harcokra nem került sor, mert Németország  politikai nyomására március 11-én Bécsben az osztrák náci párt már lemondásra kényszerítette a fennálló osztrák kormányt. Március 15-én Hitler viszonylag nyugodt körülmények között tarthatta meg Bécsben ünnepi beszédét, amelyben többek között leszögezte – osztrák származására utalva -: „hazám belépett a német népközösségbe.” Az Anschluss ugyanakkor a 160-180 ezres osztrák zsidóság számára vagyonának szinte azonnali elkobzását, az üldöztetés megindulását jelentette.

Prof. Dr. Szita SzabolcsDr. Botos JánosMag. Harald StrasslA konferencián Mag. Harald Strassl történész, az Eisenstadti Egyházi Gimnázium igazgatóhe-lyettese a burgenlandi zsidóság történetéről tartott előadást. Az osztrák zsidó családok embertelen kitolonco-lásáról és a magyar határrendészeti szervek alkalmanként emberséges magatartásáról Szita Szabolcs professzor kutatásaiból ismerkedhettünk meg. Majd Mécses az osztrák menekültekért címmel egy dokumentumfilm bemutatója következett, mely a háború előtt még virágzó zsidó közösségek életének bécsi és kismartoni helyszíneit és az Anschlusst követő pusztulás szomorú mementóit mutatta be Szita Szabolcs professzor kalauzolásával, Tóth-Szöllős András rendezésében. A konferenciát dr. Botos János előadása zárta, mely tényeket és adatokat vonultatott fel az osztrák zsidó vagyonok elkobzása, arizálása történetéből. A konferencia az osztrák Kulturális Fórum, a Munkaszolgálatosok Egyesülete, a Nácizmus Üldözötteinek Egyesülete és a Budapesti Holokauszt Intézet együttműködésében valósulhatott meg.

Az ausztriai Frauenkirchenben március 11-én este tették le az Emlékezés kertjének alapkövét, annak emlékére, hogy 1938 márciusában ezen az éjszakán a nácik zaklatása miatt helyi zsidó lakosok nagyobb csoportja menekült el szülőföldjéről. Március 12-én Bécsben, a Bécsi Diplomáciai Akadémia és az osztrák Zukunftsfonds az Anschluss 75 évfordulója alkalmából projektbemutatót és panelbeszélgetést rendezett neves osztrák előadók részvételével.

Csatolmányok

Név Méret
DSC09913a.jpg 85 KB
DSC09910a.jpg 144 KB
DSC09910a.jpg 144 KB
DSC09907a.jpg 132 KB
DSC09907a.jpg 132 KB
DSC09897a.jpg 103 KB
Sajto_hatter_Anschluss75_evf.doc 2 MB