Horváth Aladár
Portéinterjú – kurátori összefoglaló: Horváth Aladár, a Roma Parlament vezetője
Horváth Aladár számára a roma holokauszt kérdése már gyermekkorában megjelent, családi történeteken keresztül. Dédnagyanyja egy olyan eseményt mesélt el neki, amely a család múltjához kapcsolódott. Dédnagyapja prímásként dolgozott, és egy alkalommal német katonák bántalmazták, miután nem játszotta el a kívánt zenét. A történet szerint egy jéggel borított hűtőkamrába zárták, ahol súlyos sérüléseket szenvedett és elhunyt. A családi emlékezet ezt az esetet nem kapcsolta össze a roma holokauszttal. A holokausztról a családban elsősorban úgy beszéltek, mint ami a zsidókat érintette, miközben a roma közösséggel kapcsolatban más, hagyományos magyarázatok éltek. A dédnagyanyja például arról beszélt, hogy kenyeret vittek a sátoraljaújhelyi gettóba a zsidóknak, ugyanakkor a cigányokra vonatkozóan egy olyan népi magyarázatot említett, amely szerint a cigányokat azért nem pusztították el, mert „ellopták a szeget” Krisztus keresztjéről.
Az államszocializmus időszakában a roma holokauszt emlékezete nem jelent meg nyilvános formában. Horváth Aladár visszaemlékezése szerint fiatal értelmiségiként Miskolcon, baráti körben beszélgettek a témáról, de ez nem került ki a nyilvánosság elé. A rendszerváltást követően a roma közélet más kérdései kerültek előtérbe, majd az 1990-es évek elején a roma holokauszt ügye a politikai térben is megjelent. 1991-ben a Roma Parlament petíciót fogalmazott meg, amelyben egyéni és kollektív kártalanítást követelt a roma holokauszt túlélői számára, valamint roma/cigány kulturális intézmények létrehozását kezdeményezte. A követelések között szerepelt országos rádió- és televíziócsatorna, kulturális központ és színház létrehozása is. 1992-ben, a kárpótlási törvény parlamenti vitája során Horváth Aladár országgyűlési képviselőként törvényjavaslatot nyújtott be a roma/cigány áldozatok kárpótlása érdekében. A javaslat több pontot tartalmazott, például azt, hogy a kárpótlási jogosultságot terjesszék ki az élettársakra is, valamint hogy kollektív kártalanításban részesüljenek a romák/cigányok. A javaslat azonban nem került elfogadásra. Ebben az időszakban foglalkoztak a várpalota–Grábler-tó tömegsír kérdésével is. Felmerült az exhumálás lehetősége, azonban a helyi roma közösség – köztük túlélők – nem támogatták ezt, és azt kérték, hogy a sírt ne bolygassák meg. A kilencvenes évek közepétől a roma holokauszt emlékezete egyre inkább közösségi és civil kezdeményezések formájában jelent meg. 1994-ben, az ötvenedik évfordulón nemzetközi roma értelmiségiek részvételével szerveztek megemlékező utat Auschwitzba. Az utazás során személyes találkozásokra is sor került. Horváth Aladárt egy túlélő szólította meg, aki a cigányláger történetéről beszélt, és arról, hogy 1944. augusztus 2-án a tábort felszámolták és az ott élőket megölték..
Az első budapesti megemlékezések a kilencvenes évek közepén jelentek meg. 1994-ben a Duna-parton tartottak egy jelképes eseményt, ahol virágokat helyeztek a vízbe. Ezt követően 1995–1996 körül a Parlament előtt egész éjszakás virrasztásokat szerveztek augusztus 2-án. Ezek a megemlékezések új formát hoztak létre: a virrasztás, mint rituális gyakorlat vált a központi elemmé. A rendezvényeken politikai és közéleti szereplők is megjelentek, és több éven keresztül ismétlődtek. A virrasztások során zenei és színpadi elemek is szerepeltek, valamint kialakult egy sajátos liturgia, amely a halotti rítusokhoz kapcsolódott.
A megemlékezésekhez kapcsolódóan egy sátoraljaújhelyi közösség is rendszeresen részt vett az eseményeken. Ez a közösség hagyományosan halotti virrasztásokon énekelt, és a budapesti megemlékezésekre is elhozták ezt a gyakorlatot. A programokban fiatal színészek, rendezők és kulturális szereplők is részt vettek, és különböző előadások, performanszok, táncprodukciók is megjelentek. A megemlékezések szervezése több napos előkészítő munkát igényelt, és a résztvevők aktívan közreműködtek a programok kialakításában.
A kétezres évektől kezdve a megemlékezések formája átalakult. A helyszín részben áthelyeződött a Nehru partra, és a programok rövidebb, néhány órás eseményekké váltak. A virrasztás elemei továbbra is jelen voltak, de már nem egész éjszakás formában. A résztvevők köre viszonylag állandó maradt. Főként roma/cigány és nem roma értelmiségiek, valamint civil szereplők vettek részt az eseményeken, és a részvétel általában néhány tucat vagy legfeljebb néhány száz főre korlátozódott.
A roma holokauszt emlékezetének egyik meghatározó eleme a budapesti emlékmű létrehozása volt. Az emlékmű ötlete a kilencvenes évek közepén merült fel, és több mint tíz évig tartó folyamat eredményeként valósult meg. A kezdeményezés először Daróczi Ágnestől indult, majd a fővárosi önkormányzat és más intézmények támogatásával valósult meg. A helyszín kiválasztása történeti szempontból volt jelentős, mivel ezen az útvonalon hajtották a romákat/cigányokat a gyűjtőtáborokba. Az emlékmű megvalósítására pályázatot írtak ki, amelynek eredményeként egy három fekete kőpillérből álló kompozíció valósult meg. Az avatás 2006-ban történt, több száz résztvevő jelenlétében, politikai és diplomáciai szereplők részvételével.
Az emlékmű felavatását követően a megemlékezések tovább folytatódtak, azonban a részvétel jelentősen csökkent és főként egy szűkebb, értelmiségi és aktivista kör részvételével zajlottak.
A későbbi években bizonyos esetekben közös megemlékezések jöttek létre, máskor különálló rendezvények zajlottak, eltérő időpontokban vagy formákban. A megemlékezésekhez kapcsolódóan politikai szereplők is megjelentek, és különböző intézményi keretek határozták meg a részvételt.
Horváth szerint az elmúlt években különböző könyvek, színházi előadások, kiállítások és kutatások jöttek létre, és több fiatal roma értelmiségi is foglalkozik a témával. Emellett különböző intézmények és műhelyek működnek, amelyek az emlékezet feldolgozásával és továbbadásával foglalkoznak.
Portrait Interview – Curator's Summary: Aladár Horváth, President of the Roma Parliament
Kurátor: Dr. Gulyás Klára
A bemutatott kurátori interjú összefoglalók tudományos műveknek minősülnek, amelyek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt állnak.
A bemutatásra kerülő tartalmak a kutatás folyamatban lévő eredményei, amelyek első alkalommal kerülnek nyilvánosság elé. A kiállításhoz kapcsolódó tudományos publikáció megjelenéséig e művek tudományos célú idézése, bármilyen egyéb felhasználása és további közlése, terjesztése kizárólag a szerzők előzetes hozzájárulásával lehetséges.
A kötet megjelenését követően a kutatási eredmények a tudományos hivatkozás általános szabályai szerint használhatók majd fel.