Teleki László

Portéinterjú – kurátori összefoglaló: Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

Teleki Lászlónak a roma holokauszt emlékezetéhez hosszú, több évtizedes közéleti és közösségi munkán keresztül kapcsolódik. Elmondása szerint a nyolcvanas évek közepétől kezdett intenzívebben érdeklődni a roma közélet, a roma kultúra és a roma közösségek helyzete iránt, ebben pedig több, számára fontos személy – köztük Lakatos Menyhért, Orsós Jakab és Choli Daróczi József – is meghatározó szerepet játszott. A roma holokauszthoz való személyes kötődése a családi emlékezetből fakad. Édesanyja beszámolói révén ismerte meg először a deportálások történetét, és ez indította el abba az irányba, hogy később tudatosan is foglalkozni kezdjen a roma holokauszt emlékezetével.

A nagykanizsai helyi emlékezet szempontjából fontos előzmény volt a Phralipe helyi szervezetének működése és Orsós Ferenc szerepvállalása. Teleki elmondása szerint a helyi roma szerveződések már a rendszerváltás előtt is jelen voltak, és a későbbi kezdeményezésekhez ezek adtak alapot. A nagykanizsai roma önkormányzat 1994-es megalakulását követően az emlékezeti ügyek szervezése közvetlen feladatává vált. Az Orsós Ferenc által 1991-ben létrehozott második világháborús roma emlékművet ettől kezdve kifejezetten a roma holokauszt emlékműveként értelmezték és használták, és 1995-től évente megszervezték az augusztus 2-ai megemlékezést. Teleki hangsúlyozta, hogy ezek a megemlékezések kezdettől fogva nemcsak a helyi roma közösségnek szóltak, hanem nyitottak voltak a többségi társadalom, más közösségek és országos közéleti szereplők felé is.

A személyes családi emlékezet mellett a történeti kutatás is hamar fontossá vált. A kilencvenes évek közepén Teleki bekerült a Nemzeti Kisebbségi Hivatal és a Romani Rose nemzetközi kutatóhálózatához kapcsolódó munkába, amelynek központja Heidelberg volt. Ekkor Kardos Ferencet is bevonta az anyaggyűjtésbe; ő könyvtárosként és történeti érdeklődésű kutatóként dolgozott a témán. A helyben összegyűjtött dokumentumokat, forrásokat és visszaemlékezéseket továbbították a nemzetközi kutatócsoportnak, amely tudományos ellenőrzés és összevetés alá vonta azokat. Teleki szerint ezek a kutatások alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy a roma holokauszt helyi emlékezete ne pusztán családi emlékezetként, hanem dokumentálható történeti tudásként is megjelenjen. A nagykanizsai augusztus 2-i megemlékezések idővel túlmutattak a helyi kereteken. Teleki szerint a rendezvényekre rendszeresen érkeztek magas rangú politikai és közéleti szereplők, köztük köztársasági elnök, miniszterelnökök, országgyűlési képviselők, megyei vezetők és más települések roma önkormányzati képviselői is. A részvétel széles köre hozzájárult ahhoz, hogy a nagykanizsai kezdeményezés országos mintává váljon, és több település is átvegye ezt a gyakorlatot. Teleki kifejezetten fontosnak tartotta, hogy a megemlékezések pártpolitikától függetlenek maradjanak, ezért mindig ügyelt arra, hogy a felszólalások ne csússzanak át aktuálpolitikai vitákba. Ha ez mégis megtörtént, az érintett szereplőt a későbbiekben már nem kérték fel beszédre. A megemlékezéseknek kialakult, állandó rendje volt. A résztvevők az emlékműnél gyűltek össze, ahol cigány balladák, hallgatók szóltak, a program pedig két nyelven – beás és romani – is megszólalt. Versek, ünnepi beszédek hangzottak el, majd a koszorúzást fiatalok végezték név szerint szólítva a résztvevőket. A rendezvényekre korábban sok túlélőt vagy deportáltat is meghívtak, és amíg ez lehetséges volt, ők rendszeresen részei maradtak a rítusnak. Teleki szerint a korai években sok helyi roma és nem roma vett részt az eseményeken, ám az idő múlásával a családok szétszóródtak, a túlélők meghaltak, és a részvétel érezhetően megfogyatkozott. Emiatt a megemlékezések időpontját is időnként módosították, például július végére vagy délelőtti órákra, hogy a nyári szabadságok és az augusztusi távollétek miatt se maradjanak el. A nagykanizsai emlékezet egyik fontos bővülése a könyvtári és vándorkiállítási program volt. Teleki elmondása szerint a megemlékezések után a városi könyvtárban – Kardos Ferenc közreműködésével – rendszeresen kiállítást is rendeztek. Ez a helyi anyag később továbbfejlődött, és már nemcsak Nagykanizsán, hanem más településeken, iskolákban, sőt külföldön is bemutatták. A kiállítás eljutott többek között New Yorkba, Washingtonba és Svédországba is. A svédországi bemutató kapcsán külön problémát okozott a „Pharrajimos” kifejezés használata, amelyet ottani roma szervezetek kifogásoltak, ezért a kiállítás szövegét át kellett dolgozni. A kiállítás története jól mutatja, hogy a nagykanizsai kiállítás egy helyi kezdeményezésből fokozatosan nemzetközi kontextusba is bekerült. Teleki a roma holokauszt emlékezetének oktatási beágyazását is fontos célként nevezte meg. Államtitkári időszakában azért dolgozott, hogy a roma holokauszt bekerüljön a Nemzeti Alaptantervbe és a tankönyvekbe, illetve hogy megjelenjen a pedagógusképzésben is. Elmondása szerint ez részben megvalósult, de később több elem kikerült a kötelező tananyagból, így az oktatás területén ez egy megszakított, nem teljesen lezárt folyamat maradt. Hasonlóan fontosnak tartotta a budapesti roma holokauszt emlékmű létrejöttét is, amelynek megvalósítását államtitkárként politikailag és anyagilag is támogatta. A nagykanizsai emlékezeti hely gyakorlati fenntartásához a város is hozzájárul: a terület gondozását az önkormányzat végzi. Az emlékmű azonban nem maradt érintetlen a támadásoktól. Legalább két alkalommal történt rongálás, egyszer horogkeresztet is festettek a talapzatra. Teleki ezt is a roma holokauszt emlékezetével kapcsolatos társadalmi feszültségek egyik jelének tekinti, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a megemlékezéseket és a kiállításokat továbbra is szervezni kell, mert az emlékezet fenntartása feledésbe merülne.

Az interjú egészéből egy olyan kép rajzolódik ki, amelyben Nagykanizsa nemcsak egy helyi emlékhelyet jelent, hanem a roma holokauszt magyarországi emlékezetének egyik fontos kiindulópontját is. Teleki László szerepe ebben nem pusztán szervezői vagy politikai, hanem személyesen is motivált. A családi történetekből kiindulva lett a nagykanizsai megemlékezések, kutatások, kiállítások és intézményi kezdeményezések egyik meghatározó alakja. A nagykanizsai lokális emlékezeti gyakorlat egyszerre helyi és országos jelentőségű, és működését mindvégig személyes elköteleződés, folyamatos szervezőmunka és tudatos nyilvánosságteremtés tartotta fenn.

Portrait Interview – Curator’s Summary: László Teleki, President of the Roma National Local Government of Nagykanizsa

Kurátor: Dr. Gulyás Klára

A bemutatott kurátori interjú összefoglalók tudományos műveknek minősülnek, amelyek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt állnak.

A bemutatásra kerülő tartalmak a kutatás folyamatban lévő eredményei, amelyek első alkalommal kerülnek nyilvánosság elé. A kiállításhoz kapcsolódó tudományos publikáció megjelenéséig e művek tudományos célú idézése, bármilyen egyéb felhasználása és további közlése, terjesztése kizárólag a szerzők előzetes hozzájárulásával lehetséges.

A kötet megjelenését követően a kutatási eredmények a tudományos hivatkozás általános szabályai szerint használhatók majd fel.