Müllner András

Portéinterjú – kurátori összefoglaló: Müllner András, habilitált egyetemi docens (RomaKép Műhely)

Müllner András szakmai pályája az irodalomtudomány felől indult, a Szegedi Egyetem bölcsészkarán végzett, majd Budapestre kerülve az ELTE Média Tanszék kezdett tanítani. Itt szembesült azzal, hogy a korábbi, elsősorban irodalmi fókuszú oktatási és kutatási irányokat nem tudja változatlan formában folytatni, és szükségessé vált olyan témák felé fordulnia, amelyek a médiaszakos hallgatók számára is relevánsak, és társadalmi értelemben is aktuálisabbak. Ebben a folyamatban meghatározó szerepet játszott Pócsik Andrea munkája, aki doktori kutatásához kapcsolódva létrehozta a Roma KépMűhelyt. A közöttük kialakuló szakmai kapcsolat gyorsan személyes együttműködéssé alakult, és Müllner András csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. A Roma Képműhely 2011-től nyitott filmklubként működött, amelyet nemcsak egyetemi hallgatók, hanem a város érdeklődői is látogathattak, és ahol rendszeres vetítések és beszélgetések zajlottak. 

A filmklub keretében találkozott először a roma holokauszt filmes ábrázolásaival. Ezek az alkalmak közösségi tapasztalatként jelentek meg. A filmek megtekintése után a hallgatókkal és meghívott szakértőkkel közösen beszélték meg a látottakat, és ezek a beszélgetések formálták azt a tudást, amely később a témához való viszonyát meghatározta. Egy konkrét eseményt külön is kiemel: a 2013-as „Szégyentelen századok” című vetítést, ahol többek között Jancsó Miklós „Megöltétek ártatlan családomat”, Varga Ágota „Porajmos”, Lojko Lakatos József „Elfelejtett holtak” című dokumentumfilmeket vetítették. Ezeket a filmeket a roma holokauszt emlékezetének meghatározó elemeiként írja le, amelyek egy hosszú ideig háttérbe szorított történeti tapasztalatot tesznek láthatóvá. 

A Roma KépMűhely működése során szerzett tapasztalatok egyik központi eleme, hogy a hallgatók többsége itt találkozott először a roma holokauszt történetével. Az egyetemi közegbe érkező fiatalok – még a jó gimnáziumokból érkezők is – alapvetően nem rendelkeztek ismeretekkel erről a témáról. Ez a hiány nemcsak az oktatásból fakad, hanem a társadalom egészének emlékezetéből is. A roma holokauszt nem jelenik meg a nyilvánosságban, nem része a mindennapi diskurzusnak, így az iskolai tananyagba sem épül be. A filmklub ezért olyan hiánypótló térként működik, ahol a hallgatók először szembesülhetnek ezzel a történettel. 

A roma holokauszt filmes emlékezetének értelmezésében több irányt és példát említ. Szász Anna Lujza kutatásait kiemelve beszél arról, hogy a magyarországi roma holokauszt filmes reprezentációja néhány meghatározó alkotás köré szerveződik. Ezek között szerepel Varga Ágota dokumentumfilmje, Jancsó Miklós alkotása, valamint Lojko Lakatos József filmje. Ezek az alkotások különböző módon közelítik meg a traumát, eltérő filmnyelvi eszközöket alkalmaznak, és különböző viszonyt alakítanak ki a tanúságtétel, az archív képek és a narráció között. 

A filmes ábrázolás kérdését szélesebb filmtörténeti kontextusba helyezi. Két alapvető referenciapontként említi Claude Lanzmann Soá című filmjét és Alain Resnais Éjszaka és köd című alkotását. Lanzmann filmje kizárólag tanúvallomásokra épít, és tudatosan elutasítja az archív képek használatát, míg Resnais filmje montázsszerűen épít archív felvételekre. Lojko Lakatos József filmje ezekhez a hagyományokhoz kapcsolódva egyszerre használ tanúkat és archív képeket, miközben erőteljesen szimbolikus, költői képi világot is létrehoz. A filmben megjelenő tárgyak – tükrök, gyertyák, fátylak – a gyász és az emlékezés vizuális elemeiként jelennek meg. 

A roma holokauszt filmes emlékezetének történetét több időbeli állomáson keresztül elevenítette fel az interjúban. Az egyik legkorábbi példaként Sára Sándor Cigányok című filmjének nyitójelenetét említi, amely egy holokausztot idéző népdalon keresztül kapcsolódik a témához. Ez az orális hagyomány részeként fennmaradt emlékezet példája, amely dalok formájában őrződött meg a közösségekben. A film nyitójelenete vizuális és zenei elemek összekapcsolásával jeleníti meg ezt az emlékezetet, amely nem intézményes, hanem a lokális közösségi formában maradt fenn. 

A következő fontos állomásként az 1994-es „Nagy Roma Est” televíziós műsort emeli ki. Ez az esemény a közszolgálati televízióban került adásba, és több órán keresztül foglalkozott a roma holokauszt témájával. A műsor különböző elemekből állt: dokumentumfilmekből, beszélgetésekből és egy játékfilmből. Ebben a keretben mutatták be Jancsó Miklós dokumentumfilmjét is, amely túlélők visszaemlékezéseire épült, és a gyásztörés rítusának megjelenítésével kapcsolódott a roma/cigány közösség emlékezetéhez. A műsor jelentősége abban állt, hogy széles közönséghez jutott el, egy olyan időszakban, amikor a televízió még meghatározó médium volt. 

A 2000-es években készült Varga Ágota dokumentumfilmje újabb fontos lépésként jelenik meg. A film a túlélők megszólaltatására épül, és különböző helyszíneket és eseményeket mutat be. A filmben a tanúságtétel és a történeti rekonstrukció egyaránt megjelenik, és a roma holokauszt különböző aspektusait foglalja össze. 

Müllner a filmes ábrázolás etikai kérdését is kiemelte. Az egyik alapvető dilemma az, hogy a holokauszt traumája mennyiben ábrázolható vizuálisan. A korai megközelítések gyakran a reprezentáció lehetetlenségét hangsúlyozták, míg később egyre több alkotó próbált új formákat találni a történetek elmesélésére. A tanúságtétel szerepe kiemelt marad, különösen addig, amíg még élnek túlélők, azonban az újabb generációk már más eszközökkel dolgoznak. 

Kimelete a filmnyelvi változásokat is. Ahogy a túlélő generáció eltűnik, a filmesek új módszereket keresnek a múlt megjelenítésére. Példaként említ egy szlovák dokumentumfilmet, amelyben egy fiatal magát roma/cigány valló rendező a saját családi történetén keresztül dolgozza fel a múltat, és az áldozati szerep mellett az ellenállás és az identitás kérdése is megjelenik. Ez a megközelítés eltér a korábbi, kizárólag a szenvedésre koncentráló narratíváktól. Müllner felvetette a megszólalás jogát és az identitás kérdését is. Különböző álláspontokat ismertetett arról, hogy ki beszélhet a roma/cigány közösségről és a roma holokausztról. Az egyik nézet szerint csak az érintetteknek van joguk megszólalni, míg a másik a szabad véleménynyilvánítást hangsúlyozza. Ezzel összefüggésben említi Császi Ádám 3000 számozott darab című filmjét, amely együttműködésen alapuló alkotói folyamat eredményeként jött létre, roma/cigány szereplők bevonásával. 

Müllner szerint a népdalok, balladák és más orális hagyományok olyan emlékezeti formákat jelentenek, amelyek az írott források hiányában is megőrizték a történeteket. Ezek a formák a közösségi emlékezet részeként működnek, és generációról generációra öröklődnek tovább.  A beszélgetés végén a roma holokauszt emlékezetének jelenkori megjelenése is szóba kerül. Tapasztalatai szerint az emlékezet gyakran összekapcsolódik aktuális társadalmi eseményekkel, és a megemlékezések során a múlt és a jelen közötti kapcsolat is megjelenik. A különböző generációk eltérő módon viszonyulnak a témához, és különböző eszközökkel dolgozzák fel azt, de a roma holokauszt emlékezete folyamatosan jelen van a kulturális és társadalmi diskurzusban. 

Portrait Interview – Curator's Summary: András Müllner, Associate Professor with habilitation

Kurátor: Dr. Gulyás Klára

A bemutatott kurátori interjú összefoglalók tudományos műveknek minősülnek, amelyek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt állnak.

A bemutatásra kerülő tartalmak a kutatás folyamatban lévő eredményei, amelyek első alkalommal kerülnek nyilvánosság elé. A kiállításhoz kapcsolódó tudományos publikáció megjelenéséig e művek tudományos célú idézése, bármilyen egyéb felhasználása és további közlése, terjesztése kizárólag a szerzők előzetes hozzájárulásával lehetséges.

A kötet megjelenését követően a kutatási eredmények a tudományos hivatkozás általános szabályai szerint használhatók majd fel.