docuMENT – gyűjteményünk felhívása

30 ápr

A Holokauszt Emlékközpont gyűjteménye magánszemélyek adományainak köszönhetően örvendetesen gyarapodik. Egy védlevél, egy családi fénykép, egy visszaemlékezés, vagy éppen egy lágerből hazahozott tárgy megannyi személyes történet, mind-mind emberi sorsokról mesél. Ezek az otthon még szekrényfiókokban lapuló dokumentumok itt értő muzeológusi kezekben történeti emlékekké válnak, kutatók, diákok ismerhetik meg belőle egy korszak üzenetét.

Gyűjteményünk munkaszolgálatos emlékeiből nemrégen született meg a Lapátos hadsereg című virtuális kiállítás, mely a modern technikai eszközöknek köszönhetően bepillantást enged a raktárunkban gondosan őrzött anyagokba. Előnye, hogy az Emlékközpont honlapján bárki számára elérhető, bármikor megtekinthető. Megvalósulása valóban jelentős lépés számunkra, de nem pihenhetünk meg, hiszen a fellelhető dokumentációnak még csak töredéke került szakszerű megőrzésre és feldolgozásra gyűjteményünkbe.

Kérjük, Ön is segítse munkánkat, vegyen részt az emlékmentésben! A saját vagy családja, közvetlen barátai, ismerősei tulajdonában lévő holokauszttal kapcsolatos dokumentumokat ne hagyja elveszni, hozza be gyűjteményünkbe! Munkatársaink keddtől csütörtökig 10 és 17 óra között fogadják Önöket illetve az alábbi telefonszámon, e-mail címen készséggel válaszolnak kérdéseikre.

Holokauszt Emlékközpont – Gyűjtemény

1094 Budapest, Páva utca 39. |  +36- 1-455-3397 | gyujtemeny@hdke.hu | www.hdke.hu