Élő emlékezet

26 jún

2011. december 1-én, Sopronban és Balfon a Holokauszt Emlékközpont megrendezte az Erődítő kényszermunkások 4. emléknapját. Az emléknapot, miként az emlékhely újjáavatását is 2008-ban prof. dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója kezdeményezte. A Balfi Nemzeti Irodalmi és Történelmi Emlékhely a második világháború utolsó hónapjaiban Sopron környékén felállított kényszermunkatáborok áldozatainak állít emléket, köztük olyan jeles személyeknek mint Szerb Antal, Halász Gábor, Sárközi György.

Az emléknapi program Sopronban Az emberség a nevelésben – Nevelés az emberségre elnevezésű, kétnyelvű pedagógiai konferenciával kezdődött a Nyugat-magyarországi Egyetem pedagógiai karán. A Kismartoni Egyházmegyei Gimnázium és Általános Iskola fúvószenekarának műsorát követően Dr. Michael Zimmerman, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete, Josef Mayer, Kismarton alpolgármestere és prof. dr. Haraszti György, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a résztvevőket. A helyszínre Budapestről külön busszal diákcsoportok is érkeztek. Emlékútjuk programjában szerepelt: az abdai Radnóti emlékmű megtekintése mellett találkozó és ebéd kismartoni gimnazistákkal, közös koszorúzás a Balfi Nemzeti Irodalmi – Történelmi Emlékhelyen. Az emléknapot az Élő emlékezet elnevezésű konferencián dokumentumfilm megtekintése, túlélőkkel, szemtanúkkal való találkozás és beszélgetés zárta.

Az emléknap rendezői:

Osztrák Kulturális Fórum, Nyugat-magyarországi Egyetem BPK Szakmai Tanárképző Intézet, Budapesti Holokauszt Intézet, Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány

Programja>>

Csatolmányok

Név Méret
2011_12_01_Balfi_emleknap_sajtokozl.pdf 467 KB