Babérkoszorúktól a jeltelen sírokig című sporttörténeti kiállítás

  • Főoldal
  • Babérkoszorúktól a jeltelen sírokig című sporttörténeti kiállítás
12 jún
A Kemény Ferenc Nemzetközi Alapítvány és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány tisztelettel meghívja Önt a
Babérkoszorúktól a jeltelen sírokig
című sporttörténeti kiállítás hivatalos megnyitójára.
———————————————————————————————————————————————————————-
Magyarországon a sport a 19. század utolsó éveiben vált arisztokrata passzióból egyesületi formában művelt polgári tömegtevékenységgé. Gyakran becsmérelték a zsidókat, hogy gyenge testi felépítésük miatt fizikai erőkifejtésre alkalmatlanok. Ezért a modern zsidó középosztály fiataljainak csatlakozását a sportegyesületekhez egyaránt tekinthetjük integrációs stratégiának és az előítéletekkel szembeni védekezésnek is.
Kiállításunk tizenhárom magyar zsidó – vagy a faji törvények által zsidónak minősített – sportolónak, sport-vezetőnek állít emléket. Életük, munkásságuk a magyar és az egyetemes sporttörténet részévé vált. Fényes sikereikkel dicsőséget szereztek nemzetüknek, hogy azután néhány év elteltével származásuk miatt üldözöttekké, a társadalomból kitaszítottakká váljanak. Többségük végül haláltáborban vagy munkaszolgálatban vesztette életét. Néhányuknak csodával határos módon sikerült túlélnie a borzalmakat, és sportágukban – versenyzőként vagy sportvezetőként – további sikereket értek el.

2024. nemcsak a holokauszt 80. évfordulójának éve, hanem a labdarúgó-Európa-bajnokságé és a XXXIII. nyári olimpiai játékoké is. Miközben a magyar sportolók részvételének, sikereinek örülünk, hajtsunk fejet a jelen kiállításon szereplő mártírok emléke előtt is, mert a magyar sporthagyományok megalapozásában és a nemzetközi sportmozgalmakba való bekapcsolódásunkban is tevékeny részt vállaltak egykoron.

Emlékükből fakadjon áldás!

A kiállítás kurátorai: Szász György és dr. Szabó Lajos

A kiállítást megnyitja:
Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős államtitkára
Beszédet mond:
Dr. Szabó Lajos, a kiállítás kurátora
Gyászimát mond:
Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke
Helyszín:
1094 Budapest, Páva utca 39.
Időpont:
2024. június 20. 17:00 óra

Részvételi szándékát kérjük, hogy legkésőbb 2024. június 19. napjáig az alábbi regisztrációs ív kitöltésével jelezze: https://bit.ly/babérkoszorúktól_a_jeltelen_sírokig

Csatolmányok

Név Méret
MEGHÍVÓ 182 KB