Berlini tanulmányút

2009-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), a Holokauszt Emlékközpont, valamint az izraeli Yad Vashem Intézet együttműködésük keretében berlini – részben önköltséges – szakmai tanulmányutat hirdet, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár. Olyan motivált pedagógus kollegák jelentkezését várjuk, akik szívesen fedezik fel a várost, fotóznak, és a számítógép adta lehetőségekkel bemutatják élményeiket.

Kategória: oktatás

Célközönség: tanároknak

Képzési szint: 2

Törzs: Berlini tanulmányút

A tanulmányút időpontja: 2009. augusztus 22-25. (szombat-kedd)

A program leírása:

A résztvevők feladata: előre, időben, meghatározott szempontok alapján részletes felkészülés Berlin város történetéből, különös tekintettel a nemzetiszocialista időszakban játszott szerepére.

A pedagógusok kis létszámú csoportokban, önálló program keretében látogatják meg az előre megadott emlékhelyeket, majd Power-point-os bemutatót készítenek élményeikről. Az utolsó, közös este során a csoportok prezentálják eredményeiket kollegáiknak.

(A csoportok kialakításánál érdemes figyelembe venni a következő szempontokat: minden csoportban legyen digitális fényképezőgép, laptop, és legyen idegen nyelvet beszélő csoporttag.)

Felkészüléshez használható segédanyag letölthető lesz majd az OKM és a Holokauszt Emlékközpont honlapjáról is (www.okm.gov.hu – pályázatok; www.hdke.hu – oktatás – aktuális) az utazás előtt. A PDF formátumban megjelenő anyagot kérjük, a résztvevők nyomtassák ki, és hozzák magukkal az útra!

 

Előzetes programterv:

 

Augusztus 22.

Érkezés kb. 14.00 órakor

Feladatok:

1. 3-napos bérlet megvásárlása

2. Unter den Linden mentén található emlékhelyek meglátogatása: pl. Bebel Platz (http://www.aviewoncities.com/berlin/bebelplatz.htm )

3. Brandenburger Tor (http://en.wikipedia.org/wiki/Brandenburg_Gate), Holokauszt Emlékmű (http://en.wikipedia.org/wiki/Memorial_to_the_Murdered_Jews_of_Europe)

4. Választható program: Alexanderplatz-on található TV torony (http://en.wikipedia.org/wiki/Fernsehturm_Berlin)

5. Választható program: éjszakai városnézés busszal

 

Augusztus 23.

Önálló program: 9.00 – 13.30 óra (Ezekre a helyszínekre épülnek a hétfő esti prezentációk.)

1. Oranienburger Str., zsinagóga, Stolpersteine, Hackische Höfe (összehasonlítás a budapesti Gozsdu udvarral, zsidó negyeddel, Dohány utcai zsinagógával)

2. Zsidó Múzeum vagy Anne Frank Zentrum (embermentés, összehasonlítás a budapesti védett házakkal)

3. Holocaust Mahnmal, Brandenburger Tor, Reichstag (összehasonlítás: Parlament, cipők emlékmű, holokauszt emlékmű)

4. Topografie des Terrors

14.00 indulás a Wannsee-kastélyhoz

Kiállítás megtekintése, megbeszélés

17.00 Potsdam

Séta a kastélykertben: Schloss Sanssouci

Augusztus 24. hétfőn választható program:

Potsdamer Platz

Checkpoint Charlie

East Side Gallerie (falmúzeum)

Kurfürstendamm

Tiergarten

 

Jelentkezés:

A programon való részvételre korlátozott számban van lehetőség.

A tanulmányútra az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján kell regisztrálni (www.okm.hu / pályázatok), a regisztráció azonban kizárólag a határidőn belül megtörtént befizetéssel együtt érvényes!

A befizetéssel kapcsolatos tudnivalók:

Befizetendő összeg: 32.000 Ft + 20% ÁFA (mindösszesen 38.400 Ft., vissza nem téríthető, és az Euro árfolyam függvényében még változhat valamennyit!)

A támogatott részvételi díj tartalmazza a buszutazást, a szállást három éjszakára és a reggelit.

Szállás: Két ágyas, saját fürdőszobával rendelkező ifjúsági szállóban, Berlin belvárosában (Mitte negyedben).

(Amit a résztvevők egyénileg fizetnek: 3 napos bérlet a Berlinben való közlekedéshez, belépők, a szabadon választható programok költségei, a reggelin kívüli étkezések.)

Az összeget legkésőbb 2009. május 31-ig az alábbi számlaszámra kérjük banki átutalással, az utas megnevezésével befizetni:

Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány

11600006-00000000-12258035

A pályázok a jelentkezési határidő lezárulása után e-mailben kapnak további tájékoztatást.