A németek szembekötősdit játszottak áldozataikkal. A gyors és kíméletlen terrorhullámokat „akciószünetekkel” váltogatták. A pusztulásra kiszemeltek kezdetben nem láthatták át, hogy a végcél a zsidó népesség teljes kiirtása.

Később, a nagy deportálások után a megmaradtak azzal áltatták magukat, hogy a németeknek szükségük van a munkáskézre, a szakértelemre. Közben futárok, posta és telefon révén az országban körbejártak a hírek. Bialystokba eljutott a vilnai tömeggyilkosságok híre, a chelmnói gázteherautókról értesültek Varsóban, a lublini gettó teljes felszámolása nem maradt titok Radomban, a łódziak tudtak a Treblinkába menő varsói transzportokról és így tovább. Egész Lengyelországban emlegették a galíciai, ukrajnai, litvániai „pogromokat”. Noha „mindenki tudta” (mindenki tudott valamit), mégse hitte el senki, hogy éppen rá, éppen rájuk is sor kerülhet. Miért? És mi lett a sorsa a külföldre, Bernbe, Londonba, New Yorkba, Tel Avivba küldött jelentéseknek, vészkiáltásoknak?

HÍREK ÉS HITEK

Mit tudtak a zsidók, és mit a világ annak idején a lengyelországi soáról?

Jizchak Katzenelson: Ének a kiirtott zsidó népről

„Mindenki tudta… A halak a vízben. A levegőégben a madarak…”

A versből felolvas: Halasi Zoltán költő, műfordító

Beszélgetőtárs: Bethlen János újságíró, műfordító

Házigazda: Pécsi-Pollner Katalin

Sorozatszerkesztő: Pécsi-Pollner Katalin irodalomtörténész (Holokauszt Emlékközpont)

Partnerünk: Páva utcai Zsinagógakörzet 

Médiatámogató: MAZSIKE