Időpont: 2011. április 27. 17:00
Hangulat, gondolat, élmény, a tárlat képeinek lenyomata. Vállaltan szubjektív nézőpontú tárlatvezetés az „Éhe a Szépnek…”– nagyváradi művészsorsok a két világháború között című kiállítás képei között. Tárlatvezetőnk: Kőrössi P. József költő, novellista, publicista, könyvkiadó.
Kőrössi P. József
Költő, író, irodalomszervező, szerkesztő, publicista, könyvkiadó
Született: Nagyvárad, 1953. szeptember 9.
1971. első közlés (nagyváradi Fáklya, marosvásárhelyi Igaz Szó); ugyanebben az évben Nagyváradon megalapítja a Kortárs Színpad ’71 színjátszó csoportot
1982. március 23. névházassággal Budapestre költözik
1984. újra nősül, felesége Köteles Bíró Gyöngyi. Három gyermeke van.
1984-1988. A Móra Ferenc Könyvkiadó Kozmosz szerkesztőségének lektora majd szerkesztője
1985-1988. A József Attila Kör titkára
1989. A Holnap Könyvkiadó egyik alapítója majd szerkesztője
1989. A Magyar Írószövetség titkára
1990-1996. A Pesti Szalon Könyvkiadó egyik alapítója, irodalmi vezetője,
A Holnap – Alapítvány az új irodalmért kuratóriumának elnöke
1996. A Noran Könyvkiadó ügyvezető igazgatója és irodalmi vezetője
2004 áprilisától a Noran Kiadó 2004 ügyvezető igazgatója és irodalmi vezetője
2005-2008. A Könyvjelző című havonta megjelenő kulturális magazin egyik szerkesztője
Számos antológia (A költészet másnapja, 1986; Kutyabajok, 1987; Fiatal írók könyve – Takáts Józseffel – 1989; Költők könyve, 2003; Novellisták könyve, 2005, Kaiser Ottó: Határtalan irodalom 1-2 – Diósdi Lászlóval ) és számos tematikus novellaválogatás szerkesztője.
Néhány versét portugál, német, francia, angol és román nyelvre fordították.
Kötetei:
* Valami elkerülhetetlen, versek, 1978 Kriterion;
* Regényvázlat, versek, 1984, Móra/Kozmosz;
* Énisénse, versek 1989, Maecenás;
* Lomtalanítva (régi és új versek), 1996;
* Ezópuszi állatmesék, mesék Heinzelmann Emma rajzaival, Noran, 1997;
* Elefántvadászat a gyerekszobában, versek és gyermekversek, Károlyi Marianna rajzaival, Noran, 1999;
* Nem ezt találtam (Történetek az ember barlangból), próza, Jelenkor-Noran, 2003.
Díjak, elismerések:
* Móricz-ösztöndíj, 1984
* József Attila-díj [Cleveland], 1987
* IBBY-díj, 1999
* A Magyar Kultúráért, 2008
A Szubjektív tárlatvezetések az „Éhe a Szépnek…”– nagyváradi művészsorsok a két világháború között című kiállításunk kísérőrendezvényei, belépőjeggyel látogathatók. További információ: +36 1 455-3333; info@hdke.hu
Következő tárlatvezetés:
2011. május
Batta András zenetörténésszel, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen rektorával