„Hazatérése nem kívánatos.” Hétköznapi emberek és a Holokauszt című kölcsönözhető kiállítás

  • Főoldal
  • „Hazatérése nem kívánatos.” Hétköznapi emberek és a Holokauszt című kölcsönözhető kiállítás
24 ápr

„Hazatérése nem kívánatos.”
Hétköznapi emberek és a Holokauszt
című kölcsönözhető kiállítás.


Kiállításunk átfogó társadalomtörténeti, mégis emberközeli képet kíván adni a budapesti zsidóüldözésekről. Öt foglalkozási csoport tagjainak életútját követjük nyomon, hogy közelebbről lássuk, milyen változásokat idézett elő az árjásítás folyamata az egyes emberek életében. Számtalan történeti munka látott már napvilágot a magyar holokausztról – amelyekből megtudhatjuk, hogy kik, mikor és hogyan döntöttek a zsidóellenes intézkedésekről –, és sok családtörténeti feldolgozás is született. A köztes szint azonban, egy-egy szakma működése, a pozícióba kerülők, és az állásaikat elvesztők, a kisemmizettek sorsa ritkán látható egy keretben.
Kiállításunk az 1938-as első ún. zsidótörvénytől vizsgálja a kiválasztott foglalkozási csoportok átrétegződését, a zsidóknak minősített emberek állásvesztését és munkaszolgálatba küldését. A kiállító tér mérete miatt nem törekedhettünk a teljességre, ezért a fontos fordulópontok mellett elsősorban emberi életeket mutatunk be. Az ügyvédi kamara tagjainak sorsát, az újságírók, a házmesterek, a hentesek és a BSZKRT., azaz a budapesti közlekedési vállalat munkavállalóinak rövid történetét követve egyetlen térben jelenítjük meg a háború dúlta várost és annak egyes lakóit.

A Megnyitó programja:
Köszöntő: dr. Grósz Andor, a Holokauszt Múzeum kuratóriumának elnöke

A megnyitó időpontja:
2024. október 13. 17:00

A kiállítás tíz néhány perc alatt könnyen felállítható tablóból áll.
A tárlat kölcsönzésével kapcsolatban keresse oktatási  részlegünk kollégáit az alábbi elérhetőségek egyikén.

További információ, időpontok foglalása:
Tel: +361-455-3324 | E-mail: oktatas@hdke.hu

 

Galériák

Név
„Hazatérése nem kívánatos.” Hétköznapi emberek és a Holokauszt című időszaki kiállításának hivatalos megnyitója
„Hazatérése nem kívánatos.” Hétköznapi emberek és a Holokauszt – roll-up kiállítás