1920. szeptember 21-én szavazta meg a Nemzetgyűlés a XXV. törvénycikket, az úgynevezett numerus clausus törvényt. Ennek 90. évfordulóján történeti kiállításon mutatjuk be e történelmi jelentőségű törvényt, annak elő- és utóéletét.

Számokba zárt sorsok

A numerus clausus 90 év távlatából

Kiállításunkon azt a folyamatot kívánjuk bemutatni, hogy milyen események, érvek erősítették az 1920-as évek antiszemitizmusát. Hogyan jutott el a magyar politika és társadalom a befogadástól a kirekesztésig. Tesszük ezt plakátok, nyomtatványok, újsághírek, fotók, korabeli híradók, rádióbeszédek, tárgyi emlékek segítségével.

Egy-egy személyes történeten keresztül kívánjuk a mai korosztály számára “kézzel

foghatóvá” tenni a korszak hangulatát. Tudatosítanunk kell a mai fiatalokban, általános és középiskolás diákokban, hogy a kirekesztés, a megkülönböztetés, a tolerancia hiánya olyan folyamatokat indíthat el, amelyek válságos helyzetekben kiszámíthatatlanná válnak. Múzeumpedagógusok bevonásával számukra külön tárlatvezetést és foglalkozásokat szervezünk, tanáraiknak tanórai munkához felhasználható oktatási anyagot bocsátunk rendelkezésükre.

A numerus clausus törvény

1920. szeptemberében a Teleki Pál miniszterelnök vezette kormány beterjesztette a numerus clausus törvényt, amelyet a 208 fős Nemzetgyűlés 64 jelenlévő tagja közül 57 „igen” szavazattal 7 „nem” ellenében megszavazott. Az 1920. évi XXV. törvénycikk „a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” rendelkezett. A törvény megszüntette azt a gyakorlatot, amely szerint az egyetemre történő beiratkozáshoz elegendő volt érettségi vizsgával rendelkezni. A tanszabadság elvével szakítva bevezette a „zárt szám” (numerus clausus) rendszerét: a felvehető hallgatók létszámát ettől kezdve a kultuszminiszter állapította meg. Az egyetemek jogot nyertek arra, hogy felvételi vizsgát tartsanak, amelynek során a felvételizőnek „nemzethűségéről” is tanúságot kellett adnia. A felsőoktatásból kizárhatták a forradalmakban szerepet játszott vagy azokkal rokonszenvező hallgatókat. A törvény harmadik bekezdése pedig a végrehajtási utasítással együtt létrehozta a zsidók elleni faji kvótát, így korlátozva a felvehető zsidó hallgatók számát. Ezzel együtt visszaállították a nők oktatási jogainak 1918 előtt érvényben lévő korlátait.

A törvény elő- és utóélete

A törvény hivatalosan deklarált célja az volt, hogy helyet teremtsen a háború miatt feltorlódott, katonaviselt keresztény férfi hallgatóknak. Számukra a helyet meg lehetett volna teremteni – Európa sok más hadviselt országához hasonlóan – nyári pótszemeszterekkel is. Magyarország azonban az átmeneti létszámemelkedés tényét okként és ürügyként használta fel a baloldaliak, a zsidók és – kisebb mértékben, rövidebb ideig – a nők, köztük is elsősorban a zsidó nők kiszorítására a felsőoktatásból.

A numerus clausus gondolatának számos híve volt a világháború után, politikai nyomatékot azonban a nemzeti hadsereg különítményesei és a főváros utcáin garázdálkodó fegyveres egyetemi zászlóaljak tagjai adtak neki. Utóbbiak érték el, hogy az 1919/1920-as tanévben csak az általuk „igazolt” fiatalok iratkozhassanak be az egyetemekre, s a zsidónak látszó hallgatókat rendszeresen kiverték onnan.

A politikai elit eleinte tartott a várhatóan elutasító külföldi visszhangtól, amely szerintük hátrányosan érinthette volna az országot a párizsi békekonferencián. Az antiszemita és irredenta ifjúsági szervezetek és politikai szövetségeseik végül elérték, hogy a trianoni szerződés aláírása után a kormány beterjessze és a parlament a – kormánypárt forgatókönyvét követve, érdemben módosítva – megszavazza a numerus clausus törvényt.

1919-1920 zaklatott hónapjaiban a numerus claususban foglalt antiszemita kvótarendszernél szélsőségesebb tervek is születtek a zsidóság kiszorítására és a társadalmi-gazdasági viszonyok gyökeres átalakítására. Az 1938-tól hozott antiszemita törvényeket megelőlegező elképzelések azonban túl radikálisnak bizonyultak a magyar politikai vezetők szemében és az adott kor nemzetközi környezetében.

A kiállítás bemutatja a törvényhez vezető utat, továbbá hogy miként reagáltak a jogfosztottak a történtekre. Noha 1928-ban nemzetközi nyomásra a parlament úgy módosította a törvényt, hogy abból kikerült a zsidó kvóta (hivatalosan az „egyes népfajokra és nemzetiségekre” vonatkozó előírás), a helyébe lépő szabályozás azonban tág teret adott az intézményeknek, hogy a jelentkezők közül továbbra is válogassanak, és kiszorítsák a zsidókat. Az 1939-es úgynevezett második zsidótörvény a kvótát formálisan is visszaállította.

A numerus clausus törvény a Horthy-korszak egyik emblematikus törvénye lett. Hatása nemcsak azért számottevő, mert az állami politika rangjára emelte a politikai antiszemitizmust, hanem azért is, mert hosszan ható rossz példát adott arra, hogy a politikai vezetés hogyan képes felhasználni a tömegek indulatait a zsidó – vagy egyéb – kisebbség megkülönböztetésére és jogfosztására.

Riportok:

MR1 Szonda című műsorában – 2010. október 17.

Várkonyi Benedek riportja Molnár Judittal, a kiállítás kurátorával

MR1 Esti séta című műsorában – 2010. november 10.

Sándor Erzsi összeállítása a megnyitóról

Interjú Molnár Judittal, a kiállítás kurátorával, Kende Péterrel a nyitóbeszéd kapcsán

Meghallgatható: MP3 formátumban>>

Index.hu cikke – 2010. október 14., Tóth-Szenesi Attila

Hamis legendák a numerus claususról címmel >>

Jelentkezés tárlatvezetésre>>

Belépőjegyek>>

Galériák

Csatolmányok