A helyszín

A tervezési területet az Auschwitz Alapítvány javaslatára a Holocaust Alapítvány egyetértésével a kormányzat jelölte ki. Ez a döntés hosszú vitára tett pontot, mert megfelelő körülményeket biztosít a Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény elhelyezésére, egyben megoldja a Baumhorn Lipót által tervezett, pusztuló zsinagóga helyreállítását. A létesítés részét képezi a ferencvárosi városrész rehabilitációjának. 60 év mulasztása után megépült a holokauszt magyarországi áldozatainak emlékhelye. Immár van emlékhelye az áldozatoknak. Budapesten, Ferencvárosban, a Páva utcában van ez a hely, ahol a vészkorszakban internáló tábor működött. Autentikus hely.

A beépítés

A jelentős autóforgalommal terhelt utcától fasorral védett gyalogoszóna és a bejárat előtti térbővület a megérkezés, gyülekezés, a találkozás tere.

A városi forgalom – a gépkocsi parkoló – a fasorral védett külső tér -a templomi előkert – az árkádok – a tetőkert -, a differenciált funkció telepítés folyamatában csendesedik a külső zaj. Így ágyazódik a túlépített városi környezetbe az egyedi intézmény és emlékhely. A hangsúly a csend megidézésén van.

A belsővárosi épületszövetben saroktelken álló zsinagógának a tömbbelsőbe forduló, diagonális szerkesztése, mint gesztust, eleve feltételezte a belső életre, belső kertre szervezést. Ennek a gesztusnak a kivetítése az új építmények elhelyezésénél a zsinagóga átlós tengelyének tükrözése, az emlékoszlopokkal határolt, zsinagóga előtti tér centrumba helyezése. Az érkezés főtengelyében a rekonstruált zsinagóga áll. Ezt karéjozzák az emlékközpontot és a kiállítást befogadó új épületrészek. Az utca felől vizuális térhatárolást és térosztást szolgáló, kőfallal határolt árkádsor épült, a külső hatások ellen védelmet, a belső kert felől az emlékfal örökkévalóságát szolgálva.

A gondolati tér

Az épületet létrehozó gondolati erőtérben természeti analógiákat vizsgáltunk. A formálás kifejező eszköze földrengések által, súlypontjukból kimozdított, instabil sziklatömbök képzete, mint adekvát válaszkeresés az emberiség történetét megrázó kataklizmára, amely maga a holokauszt.

Az egymásnak feszülő szabdalt-vetődött tömbök erőjátékában a vízszintes nem vízszintes, a függőleges sem az, talán a gravitáció sem működik.

Az építészeti eszközök azt közvetítik, hogy itt minden a normalitáson kívüli térben jött létre, miként a holokauszt is értelmezhetetlen az emberiség történelmén belül.

Az alapvetés a földrengés parafrázisa, megtestesítése.

Az állandó kiállítás lejárati üvegcsarnoka is megdőlt oszlopokra van szerkesztve. A természeti példa Toscanából való, ahol egy páros pinea-fasor ezt az alakzatot öltötte az állandó tengerparti viharok hatására. A meggyilkoltakat a megmaradásért, a túlélésért folytatott több ezer éves állhatatos küzdelem jelképének látom, szeretném láttatni ezzel. A genius loci hangsúlyával a zsidóságét, de minden ártatlan, elhurcolt emberét.

A tektonikus szerkesztésű határoló falak mögött emlékárkád található, falán a több mint félmillió áldozat nevének helyet adó névjegyzékhellyel (jelenleg körülbelül 60 ezer név van felvésve). Iszonyatos teher, külső megjelenítése a tömör kőfal. Ilyen hatalmas felületet igényel 8 mm-es betűnagysággal írva a megrázó névjegyzék. Akik kifogásolják ezt a tömörséget, semmit nem értettek meg a holokausztból.

Az építészeti terv lényeges részeként létrehozott, az áldozatok neveit tartalmazó emlékfal megjelenítésére kiírt tervpályázatot Zsótér László nyerte, olyan autentikus megoldással, mintha a tervezésben kezdettől fogva szerzőtársunkként működött volna közre. A fekete kerámiával futtatott üveglapok hátoldalába lézertechnikával égetett nevek sora a hitelesítés ütemében kiteljesíthető. Az üres táblák a beteltekkel cserélhetők, tehát az emlékfal a munka befejezéséig is hitelesen megjeleníti a rettenet még azonosítatlan áldozatainak végtelenbe vesző sorát. A fal előtt lézer örökmécses áll. Kiáltó jel és tájékozódási pont.

A zsinagóga előtti kvadratúrát határoló 6 szabadon álló kőoszlop a magyarországi, mintegy 600.000, tágabb értelemben a holokauszt hatmillió európai áldozatának állít emléket.

Szimbolikus jel a tetőkert is, amely vízióként lebeg a borzalmak felett és már az élettel keresi a kapcsolatot. A kertek jelentéstartalmának sokféleségében emlékkert ez, amely mindenkinek a jobbik énjéhez szól.

A zsinagóga

Az épület ugyan nem műemlék, de ferencvárosi helyi védelem alatt áll, ami a rekonstrukció tartalmát illetően egyezik a műemléki követelményekkel. A zsidóság okkal kifogásolja templomai állapotát, méltatlan használatát raktározás, diszkont üzlet, telephely, edzőterem stb. céljára, de sok zsinagóga már csak üresen pusztul. Ilyen körülmények között különös jelentősége van a Páva utcai zsinagóga teljeskörű helyreállításának.

A templomteret multikulturális funkcióval terveztük, olyan programokat elgondolva a térben, amelyek nem sértik a kegyeletet. Úgy gondoltuk, hogy a legmegrendítőbb emlékhely maga a helyreállított, gyülekezetét vesztett templomtér lehet, különösen, hogy a pesti zsidóság részleges megmenekülését egy vallásellenes politikai korszak évtizedei követték…

Előadások, hangversenyek, időszaki, képzőművészeti kiállítások minden feltétele adott itt, de a karzaton megépíthető az a multimédiás, érintőképernyős interaktív részleg, ahonnan a jeruzsálemi, washingtoni, berlini múzeumok információs adatbázisát is el lehet érni.

Az állandó kiállítás tervezése nem volt a feladatunk, de a térkapcsolatok rendszerében létrehoztuk annak gondolati – fizikai kereteit, mert e nélkül az épület sem értelmezhető. Elképzeltünk egy tematikát, ahol a lejtőkkel, a függőlegesből kibillenő pillérekkel, ferde síkú mennyezettekkel tagolt térsorban az első zsidótörvény, a numerus clausus történelmi környezetétől indulva eljutunk az összeterelés rámpáján át, a sikolyszerű, derékszögben megtört, magát az elhurcolást leképező torokszorító beszűkülésig, majd a holokauszt ábrázolásáig.

Az innen emelkedő lépcsősorról már távoli jelként megjelenik a helyreállított tóraszekrény képe. Felfelé haladva egyre tágul a tér, a helyreállított templomtér, az emlékezés, a megpihenés tere. Katarzis.

A régi templomhoz kapcsolva a túlélők és fiaik részére imatermet terveztünk.

A szakrális hely az új imaterem, a helyreállított zsinagóga ilyen rendeltetése megszűnt. Immár nem vallási tér, de a megnyitás óta gyakran látok ott imádkozó embereket. Volt tehát értelme a templomi padcsoport visszaépítésének is.

A holokauszt áldozatainak fájdalmas többsége zsidó vallású honfitársunk volt. Ezért lehet hiteles, egyetemes, nemzeti emlékhely a megüresedett templomtér, a hűlt hely, szakralitás nélkül.

Ahogy a teljes körű helyreállításnál visszahelyeztük a tóraszekrényt és tóraolvasót, eredeti állapota szerint rekonstruáltuk a belső díszítést, úgy zártuk ki vallási jegyek megjelenítését az új épületrészeknél. Ahogy a mózesi páros kőtábla és a páros acélkapu – Seregi György munkája – közötti áthallás már csak az általános érvényű “Ne ölj!” parancsolatot állítja kíméletlen anyagszerűséggel, úgy van helye Köblitz Birgit zsidó ünnepek analógiával készített gyönyörű ablakainak az új imateremben és semmi ilyen ráutalásnak az új épületrészeken.

Lélekgyötrő teherként cipeltem a feladatot és nem megszabadulni igyekeztem tőle, hanem az áldozatokkal azonosulva küzdöttem vele. Most külső és belső egyensúlyt érzek és kóstolgatom annak ízét, hogy április 16.-án a holokauszt emléknapján még éjjel fél háromkor is megrendült látogatókkal találkozhattam ott.

Mányi István építész

Budapest, 2006. április