Múzeumpedagógiai programajánló 2014/15.

25 szept

A Holokauszt Emlékközpont múzeumpedagógiai programjaira 2004 óta több mint hetvenezer diák és több száz pedagógus látogatott el. Az elmúlt tanévben (2013/2014) közel 19 ezer diákkal és tanárral dolgoztunk együtt, mintegy 700 foglalkozáson (tárlatvezetések, rendhagyó és kihelyezett órák, vándorkiállítások, tanulmányutak, vetélkedők, megemlékezések).

Idei kínálatunkban a magyar holokauszt történetét bemutató állandó és időszaki kiállítások tárlatvezetése mellett modulszerűen összeállítható, a tanárok igényeihez és a tanulók korcsoportjához igazodó foglalkozásokat ajánlunk a 12-18 éves korosztálynak. Programjainkat úgy állítottuk össze, hogy sok közülük nem csupán az Emlékközpontban, hanem a fogadó oktatási intézményben is megrendezhető.

A programajánlóban szereplő foglalkozások egész évben az intézmény nyitvatartási idejére – keddtől vasárnapig 10-18 óra között – kérhetők (a fogadó oktatási intézményekben előzetes egyeztetéssel más időpontok is lehetségesek). Jelentkezni a honlapunkon található űrlap>> kitöltésével, vagy az alábbiakban megadott elérhetőségeken lehet.

 

Jelentkezés és információ:

Pécsi Tibor oktatási munkatárs

Mobil: (+36) 30 627 3613  e-mail: pecsi.tibor@hdke.hu

Rochy-Blau Klára oktatási program koordinátor

Tel: +36 1 455 3306 e-mail: blau.klara@hdke.hu

Következő bejegyzés

SHANA TOVA