Hogyan kell értelmezni az orthodoxián belüli „szecessziós” törekvéseket?

Az orthodox intézményrendszer történetében különböző hászid önállósodási törekvések mindvégig jelen voltak. Ezekkel szemben az Orthodox Iroda szefárd orthodox „szecesszió” címén lépett fel. Az országos orthodox intézményrendszerbe az 1880-as évek második felében a hászid közösségek egy része szefárd orthodox megnevezéssel lépett be, másrészük viszont askenáz rítusú orthodox közösségekhez tartozó imaegyletekként. A szefárd orthodox önmeghatározás modus vivendit jelentett az Orthodox Irodával: nem helyezkedett nyíltan szembe az Irodával, de a neo-orthodox befolyású askenáz hitközségeknél szigorúbb vallási irányt követő, intézményesült formát hozott létre.

Megvilágítja a kérdést a miskolci hászid közösség esete, amely imaegylet formájában párhuzamos intézményeket tartott fenn, és az anyahitközségtől való elszakadásra törekedett. Sprei Izidor miskolci szefárd imaegyleti elnök szerint a probléma lényege: „a tradicióhoz hü, vallásos elemek szabadulni akarnak a vallástalanok vezetése alól.” (Zsidó Újság 1929. szeptember 13./ 10. Hirek – „Béke Miskolcon?”) Az 1920-as és 1930-as évek fordulóján az 1890 előtti autonómiájukat kérték vissza. Rosenthal Jenő 1928-as olvasói levele nyomán közölte a Zsidó Újság, hogy ekkor 3000 családból állt a miskolci hitközség és ebből hozzávetőlegesen 150 család alkotta a „szefárd hitközséget”. A különválási törekvés anyagi motivációja a duplázódó hitközségi intézmények terhének megszüntetése volt. Különböző bevándorlási, társadalmi és liturgikus hátterű és eltérő vallási vezetői képpel bíró közösségrészek együttélési problémájáról szólt a vita.

How should the “secessionist" tendencies within Orthodoxy be interpreted?

Throughout the history of Orthodox institutions, various Hasidic attempts at autonomy have been present. The Orthodox Bureau has opposed these under the banner of Sephardic Orthodox “secession". In the second half of the 1880s, some of the Hasidic communities entered the national Orthodox institutional system under the name of Sephardic Orthodox, while others entered as prayer communities belonging to the Ashkenazi Orthodox rite. The Sephardic Orthodox self-designation was a modus vivendi with the Orthodox Bureau: it did not openly oppose the Bureau, but it did create an institutionalised form of religious observance more strictly aligned with the neo-orthodox Ashkenazi communities of Ashkenazi influence.

The case of the Hasidic community in Miskolc, which maintained parallel institutions in the form of a prayer community and sought to break away from the mother community, sheds light on the issue. According to Izidor Sprei, the president of the Sephardic prayer group in Miskolc, the essence of the problem is that “religious elements, loyal to tradition, want to free themselves from the leadership of the irreligious." (Zsidó Újság, 13 September 1929 / Hirek 10 – “Peace in Miskolc?") At the turn of the 1920s and 1930s, they asked for their pre-1890 autonomy back. Following a letter from Jenő Rosenthal in 1928, the Zsidó Újság reported that at that time the Miskolc parish consisted of 3,000 families, of which approximately 150 families formed the “Sephardic parish". The financial motivation for the separation was to eliminate the burden of the duplicating religious community institutions. The debate was about the problem of coexistence between different parts of the community with different immigration, social and liturgical backgrounds and different religious leaderships.