Városi és vidéki életmód kérdése?

Az orthodox közvélekedés és a publicisztika egyaránt alkalmasabbnak tartotta a vidéki életmódot a vallásos életvitel számára, mint a városit. A fővárosban – főként a fiatalok körében – egyenesen erre az életvitelre veszélyt jelentő modern közeget láttak. A fővárosi orthodoxia házasodás révén intenzív kapcsolatban volt a vidék orthodox népességével. Változást a világháborúk hoztak. Az első világháború tapasztalataként főként a rebbék Északkelet-Magyarországon és a határon túl, a faluval szemben, a vidéki várost tartották biztonságosabbnak. A Vészkorszak után az orthodox közösségek maradéka pedig elkezdett a fővárosba költözni.

A vallástörvény megtartása lényegi kérdés volt az orthodoxiában. Ilyen szempontból vált fontossá, hogy melyik közeg kedvezőbb e tekintetben.

A szakadás lényegi kérdése – orthodox olvasatban – az volt, hogy a hitközségi szervezetnek van-e a köze a Sulchán Áruch-hoz, azaz a szakadás idején már nem pusztán az vált lényegi kérdéssé, hogy az egyén orthodox életvitelt folytat-e vagy sem, hanem intézményi / szervezeti szinten is megkövetelték azt.

Azt az egyént tekintették orthodoxnak, aki orthodox hitközségi tag volt. Nem volt elég az életvitel önmagában, hanem orthodox hitközséghez is kellett tartoznia. Ezt jól szemlélteti az, hogy ha a közösség tagja kisebb vallástörvényi tilalmakat áthágott, a közösség még tolerálta, csupán a hitközségi funkciók zárultak be előtte. A szombattartás és a kóserság alapvető követelmény volt még az 1950-es években is.

Azt a zsidót azonban, aki tartotta a kóserságot, a szombatot, de a neológ intézményi keretekhez tartozott, nem tekintették orthodoxnak.

Is it a question of urban and rural lifestyle?

Both orthodox public opinion and journalism considered the rural lifestyle more suitable for religious life rather than an urban one. The capital, especially among the youth, was considered a threat to this way of life. Orthodoxy in the capital was intensively linked to the rural Orthodox population through marriage. The world wars brought a change in this. The experience of the First World War had led the rebbes mainly in north-eastern Hungary and across the border to re-evaluate and see the rural towns as safer than the villages. After the Holocaust, the remnants of Orthodox communities began to move to the capital.

The maintenance of religious law was an essential issue in Orthodoxy. It became important to determine which community was more favourable in this respect.

The essential question of the schism – in an Orthodox viewpoint – was whether the community of believers had a connection to the Shulchan Aruch, i.e. at the time of the schism it became no longer merely a question of whether or not an individual lead an Orthodox lifestyle, but their activity was also required at the institutional/organizational level.

An individual was considered Orthodox if he was an Orthodox community member. It was not enough to live an Orthodox life, but to belong to an Orthodox community. This is illustrated well by the fact that if a member of the community broke minor religious prohibitions, the community still tolerated him, only the important community functions were closed to him. The observance of the Shabbos and kosher practice were still a basic requirement in the 1950s.

However, a Jew who kept kosher and remembered the Shabbos, but was a member of the Neolog community, was not considered Orthodox.