QR 75

Apor püspök szerepe

Apor Vilmos (Segesvár, 1892. február 29. – Győr, 1945. április 2.) római katolikus pap, 1941-től győri megyéspüspök. Ő volt a Magyar Szent Kereszt Egyesület egyházi elnöke is. Ez az egyesület 1939-ben alakult, és célja a zsidótörvény által érintett katolikusok védelme volt. Az egyesület növekvő jelentőségét jól jelzi gyarapodó létszáma, amely 1939-ben még csak 114, 1941-ben 1948, 1944-ben viszont már 7301 volt. A szervezet anyagi alapját elsősorban a gazdagabb zsidó származású magyarok, így például Weiss Manfréd adományai szolgáltatták. A Magyar Szent Kereszt Egyesület kapcsolatot ápolt az Izraelita Pártfogó Irodával is.

A magyar katolikus egyház vezetői közül Apor Vilmos püspök volt az, aki leginkább sürgette az ország hercegprímását, Serédi Jusztiniánt, hogy lépjen a nyilvánosság elé a zsidóság érdekében, adjon ki pásztorlevelet, vagy ha erre nem hajlandó, akkor adjon szabad kezet a püspököknek, hogy híveiket felvilágosíthassák. Apor az egyházi vezetőket tartotta felelősnek, amiért nem tették a hívek számára egyértelművé, hogy a gyűlöletkeltő politika és a fajelmélet nem egyeztethetők össze a keresztény hitélettel. Apor Vilmos a győri gettósítás ellen mind a belügyminiszternél, mind a helyi adminisztráció vezetőinél tiltakozott, mindhiába.

Ami gyakorlati tevékenységét illeti, Apor Vilmos részt vett a zsidótörvények egyes rendelkezési alól mentesítő iratok terjesztésében, illetve utóbb, már a nyilas időszakban a győri püspökségen zsidók származású személyeket is rejtegetett. Érdekesség, hogy ekkor került ide Apor püspök nővére, Apor Gizella (Sepsikőröspatak,1886. okt. 3. – Budapest, 1971. júl. 11.), aki addig a Magyar Vöröskereszt Főnökasszonya volt, és akit a nyilas hatóságok büntetésből internálták ide. Apor Gizella egyébként az I. világháború alatt vöröskeresztes ápolónőként a fronton szolgált, majd az 1920-as években ő volt a budapesti vöröskeresztes iskolák átszervezője, az önkéntes ápolónővér-képzés vezetője, utóbb az Önkéntes Vöröskeresztes Szolgálat országos megszervezője is. 1944 folyamán aktívan részt vett az üldözöttek segítésében, védelmében.

The Role of Bishop Apor

Vilmos Apor was a Roman Catholic Bishop of Győr, he also served as the president of the Hungarian Holy Cross Association, an organization which, during the war, helped many Catholic converts who fell under the effects of the anti-Jewish laws because of their Jewish origin. Bishop Apor openly protested against the ghettoization of the Győr Jewry, in vain. However, later, during the Arrow Cross’ reign he managed to hide people (including Jews) in the so-called Bishop’s Castle. Bishop Apor’s older sister, Gizella, as the head of the Hungarian Red Cross, also assisted some of the persecuted in 1944, especially in accessing protective papers.

Báró Apor Vilmos római katolikus megyéspüspök portréja
Portrait of Baron Vilmos Apor, roman catholic diocesan bishop
© Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ, Levéltár, Apor Vilmos-gyűjtemény

Apor Gizella bárónő, a magyar vöröskeresztes ápolónők főnöke 1936-ban.
Baroness Gizella Apor, head of the Hungarian Red Cross Nurses, in 1936.
© Fortepan / Richl Ágnes

A Magyar Vöröskereszt ápolónői 1936-ban. Jobb szélen Apor Gizella bárónő, a rend főnökasszonya, mellette Richl Aranka vöröskeresztes intézőtestvér látható.
Hungarian Red Cross nurses in 1936. On the far right is Baroness Gizella Apor, head of the order, next to her is Red Cross nurse Aranka Richl.
© Fortepan / Richl Ágnes