QR 80

A Mautner család a vészkorszakban – The Mautners during the Shoa

A 74 éves vallásos, mizrahi cionista földbirtokos Mautner Henrik 1939-ben feleségével kivándorolt Palesztinába. Két évvel később, 1941-ben életét vesztette. Halálnak évében a magyar kormány a földművelési miniszter 96.130 határozatával, a vonatkozó zsidótörvényekre hivatkozva gyakorlatilag elvette novákpusztai és győrszemerei birtokait, összesen 2477 hold ún „zsidóbirtokot”. A területet gazdasági tartozékaival voltak kötelesek átadni a Mautnerek az Országos Földhitelintézetnek.

Egy évvel később Mautner Henrik fia, Mautner Zsigmond 1942-ben elvált. Első házasságából született lánya, Mautner Vera 1944 őszén a pesti gettóba került, ahol legyengült. Felszabadulása után mindössze pár hónappal 14 évesen tüdőgyulladásban meghalt. Magát Zsigmondot gyalogmenetben kényszermunkára vitték Veresegyházára, ahol a nehéz fizikai munka és az izgalom következtében súlyosan megbetegedett. Bár élete végéig képtelen volt kiheverni az elszenvedett megpróbáltatásokat, 1946-ban mégis újból megnősült, és a második házasságából két fia született: 1947-ben Albert és 1949-ben Rudolf.

Mautner Zsigmond számos jogi és adminisztratív lépést tett annak érdekében, hogy a család elrabolt, kisajátított tulajdonát visszakapja és újra tudja indítani a gazdaságot. Ám minden kitartása és elszántsága ellenére sem járt sikerrel, korábbi nagygazdasági termelését nem tudta újrakezdeni. A háború alatt lefoglalt novákpusztai kastélyt 1945 után sem kapta vissza, így családjával a Józsefházán, Győrszemere szomszédságában lévő házukban éltek. 1950-ben Izraelbe emigráltak.

Figyelemre méltó, hogy a győri holokausztnak rajtuk kívül is számos Mautner vezetéknevű áldozata volt. Így különösen: Mautner Aladárné, Mautner Gyula és Gyuláné, Mautner Kató, Mautner Mór és Mórné.

The Mautners 

In 1939, Henrik Mautner, this 74-year-old devout Zionist landowner, emigrated to Palestine with his wife. Two years later, in 1941, he lost his life there. In the year of his death, the Hungarian government, citing the relevant anti-Jewish laws, effectively confiscated his estates in Novákpuszta and Győrszemere through Decree No. 96.130 issued by the Minister of Agriculture.

A year later, Henrik Mautner’s son, Zsigmond Mautner, divorced. His daughter from his first marriage, Vera Mautner, was sent to the Budapest ghetto in the fall of 1944, where her health dramatically deteriorated. Just a few months after her liberation, at the age of 14, she died of pneumonia. Zsigmond himself was sent as a forced laborer to Veresegyháza, where he became seriously ill as a result of the hard physical labor and the stress. Although he was unable to fully recover from the hardships he had endured in 1944, he remarried in 1946, and two sons were born from his second marriage: Albert in 1947 and Rudolf in 1949. In 1950 the family emigrated to Israel.

Mautner Vera fényképe

A photograph of Vera Mautner

© Albert Mautner