Sir Andrew Burns látogatása az Emlékközpontban

10 okt

Szeptember 10-én a Holokauszt Emlékközpontba látogatott Sir Andrew Burns, az Egyesült Királyság Külügyminisztériumának poszt-holokauszt ügyekkel foglalkozó különmegbízottja. A magasrangú vendéget prof. dr. Haraszti György, az intézmény kuratóriumának elnöke, prof. dr. Szita Szabolcs ügyvezető igazgató és helyettese, dr. Botos János fogadták.

Sir Andrew Burnst 2010 júniusában kérték fel a holokauszthoz kapcsolódó ügyek koordinálására Nagy Britanniában. Munkája során szorosan együttműködik a témával foglalkozó brit kutatókkal, túlélőkkel, oktatási és társadalmi szervezetekkel. Munkássága fontos részének tartja a holokauszt oktatás fejlesztését valamint a túlélők és az áldozatok családtagjainak támogatását. Szenvedélyesen tevékenykedik az elkobzott értékek és az elrabolt műkincsek kérdésének megoldásán, illetve a jogos tulajdonosoknak történő visszajuttatásán. E célból különösen fontosnak tartja a Holokauszt Korszak Javairól szóló 2009-es Terezíni Nyilatkozatot, amely szerint “ki kell igazítani a vagyonok jogellenes lefoglalásainak, mint az elkobzásoknak és kényszereladásoknak a következményeit”.

Budapesti látogatásának célja, hogy minél jobban megismerje a holokausztoktatás magyarországi helyzetét és a holokauszt történelméhez való társadalmi hozzáállást. A Holokauszt Emlékközpontban rendezett találkozón elismeréssel nyugtázta mindazon erőfeszítéseket, amelyet az intézmény tesz a holokauszt oktatásának fejlesztése, a tanárok és a diákok bevonása érdekében. Egyetértett vendéglátóival abban, hogy a holokausztoktatás központi kérdése a történelmi felelősségvállalás és annak biztosítása, hogy a vészkorszak tragédiája sohasem merülhessen feledésbe.

A brit különmegbízott látogatása különösen jelentős, mivel jövő évben az Egyesült Királyság látja el a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöki tisztségét.

 

Előző bejegyzés

Robert Capa 20. százada