Törvényekkel és nélkülük a holokauszt-tagadás ellen

A Holokauszt Emlékközpont aggodalommal vette tudomásul, hogy a parlament a hét elején elutasította a holokauszt-tagadást büntethetővé tevő alkotmány-módosítás. Ugyanakkor fontos, üzenet értékű lépésnek tartja a Magyar Gárda Egyesület feloszlatását elrendelő bírósági döntést.

Az Európai Unió – melynek számos tagállamában érezhető a rasszizmus, az idegengyűlölet növekedése – kormányzati és parlamentáris szinten egyaránt komoly lépéseket tesz a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorítására.  A holokauszt-tagadás büntetését már számos országban törvénybe foglalták, és – szemben a hazai aggályokkal – ez eddig egyetlen országban sem csorbította a demokratikus szabadságjogokat. A Magyar Gárda Egyesületet feloszlató, ma meghozott bírósági ítélet példaértékénél fogva hatással lehet a szélsőséges nézeteiket provokatívan hirdető csoportok mozgásterének csökkentésére, s előkészítheti az utat a szükséges törvények meghozatalára is.

A szükséges törvények megléte esetén fontosak, nélkülük pedig felértékelődnek mindazon intézmények, szervezetek, tevékenységek, melyek aktív szerepet töltenek be a közgondolkodás formálásában. Hazánkban a Holokauszt Emlékközpont 2004-es megalapítása óta kutatja, oktatja, kiállításokon mutatja be a holokauszt történelmi valóságát, az oda vezető út lépcsőit. Segít a téveszmék felszámolásában, az elfogadás, a tolerancia képességének kialakításában. Célunk továbbra is, hogy a holokauszt történelmi üzenete által egyre többen ismerjék fel egyéni, nemzeti, állampolgári felelősségüket, lehetőségeiket és szerepüket a jelen formálásában.

Következő bejegyzés

Fényképalbum - Nők