90 éve született a magyar holokausztkutatás doyenje, Randolph Louis Braham

12 dec

1922. december 20-án, 90 éve született a világszerte ismert holokausztkutató történész, politológus Randolph Louis Braham. Az iskolateremtő tudós a New York City University professzor emeritusa, a Rosenthal Intézet igazgatója, a holokauszt-kutatás nemzetközi szaktekintélye. Kutatók generációi nőttek fel tanulmányain.

Randolph L. Braham 1922-ben Bukarestben látta meg a napvilágot. Gyermekkorát Désen töltötte, s itt végezte gimnáziumi tanulmányait. A város zsidó közössége, családja és számos ismerőse is áldozatává vált a magyarországi vészkorszaknak. A 21 éves fiatalembert munkaszolgálatra hívták be, ahonnét sikerült megszöknie. A háború után Ausztrián keresztül először Németországba, később az Egyesült Államokba ment. A CUNY-n (City University of New York) folytatta tanulmányait, ahol doktori, majd PhD-fokozatot szerzett. Egyetemén 1956-tól 1992-es nyugdíjba vonulásáig összehasonlító politikatudományt tanított.

A jeruzsálemi Yad Vashem 1953. évi megalakítása után az elsők között kapcsolódott be a magyarországi vészkorszak forrásainak gyűjtésébe és kutatásába. Hatvannál több könyvet írt, szerkesztett, értékes tanulmányok százait tette közzé. A népirtás politikája, A magyar Holocaust címen kiadott munkái alapművek a téma kutatói számára. Az általa szerkesztett a Magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája (2007.) és a Magyarországi holokauszt bibliográfiája (2010.) c. kötetetek a kutatás és az oktatás számára ugyancsak nagy értéket képviselnek. 

2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia „Tudomány a társadalomért” akadémiai díjat adományozta számára. Kiemelkedő munkásságáért 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 2011-ben Középkeresztje kitüntetésben részesült.

2011.októberi magyarországi látogatásán ünnepélyesen felavatták a Holokauszt Emlékközpont róla elnevezett új információs központját, a Randolph L. Braham Tékát, amely a tudományos élet, az oktatás számára folyamatosan gyűjti és digitálisan is hozzáférhetővé teszi a professzor kutatási eredményeit, műveit, publikációit.

 

Csatolmányok

Név Méret
RL_Braham_2.jpg 841 KB
RL_Braham_4 294 KB
RL_Braham_4 294 KB
Braham_90_sajtokozl.doc 32 KB