10 éve tették le a budapesti Holokauszt Emlékközpont alapkövét

12 dec

2002. december 16-án, az alapkő letételével kezdődtek meg a kivitelezési munkálatok a IX. kerületi Páva utcában. Videó>> Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján az 1923-ban épült, akkoriban már romos állapotban lévő Páva utcai zsinagógát egy új épületszárnnyal egészítették ki, melynek eredményeként a modern és a klasszikus építészetet szervesen ötvöző épületegyüttes született. A Holokauszt Emlékközpontot 2004. április 16-án, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján avatták fel, majd 2006-ban nyílt meg a magyar holokauszt történetét bemutató Jogfosztástól népirtásig című állandó kiállítása.

Történelmi  múltunk feldolgozásának egyre sürgetőbb igénye, a nyugati országokban már folyó, nálunk a 90’-es években kibontakozó holokausztkutatások hatására Magyarország Kormánya 1999-ben határozott egy nemzeti holokauszt intézmény megalapításáról. A helyszín kiválasztását hosszas társadalmi és szakmai vita előzte meg, míg végül 2002. december 16-án, az alapkő letételével megkezdődtek a kivitelezési munkálatok a IX. kerületi Páva utcában. Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján az 1923-ban épült, akkoriban már romos állapotban lévő Páva utcai zsinagógát egy új épületszárnnyal egészítették ki, melynek eredményeként a modern és a klasszikus építészetet szervesen ötvöző épületegyüttes született. A kontúrok töredezettsége, a súlypontokból kimozdult falszerkezetek, burkolatok, a kiállítótér rámpái, szűkületei mind a sarkából kifordult és eltorzult világra, a XX. század egyik nagy magyar traumájára emlékeztetnek. Frank O. Gehry, a  világ talán leghíresebb kortárs építésze (a bilbaói Guggenheim Múzeum tervezője) magyarországi látogatásakor  Budapest panorámája mellett az Emlékközpontot nevezte meg a rá leginkább mély hatást gyakorló építészeti alkotásként.

A Holokauszt Emlékközpontot 2004. április 16-án, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján avatták fel, majd 2006-ban nyílt meg a magyar holokauszt történetét bemutató Jogfosztástól népirtásig című állandó kiállítása. Az épületkomplexum 2005-ben építőipari-, 2006-ban ingatlanfejlesztési nívódíjat kapott.

Az intézmény mára évi közel 30 000 látogatót fogadó tudományos, oktatási központ interaktív állandó és különleges időszaki kiállításokkal, múzeumpedagógiai programokkal, kulturális rendezvényekkel. A külföldi látogatók elismerését jelzi, hogy 2012-ben a világ egyik legnagyobb független, utazók véleményeit és értékeléseit publikáló honlapjától, a TripAdvisortól elnyerte a legmagasabbra értékelt budapesti múzeum oklevelet. A következő 10 évben fontos célkitűzése az intézménynek, hogy itthon is elérje, egyetlen generáció sem kerülhessen ki úgy az iskolapadból, hogy ellátogatva a Páva utcai emlékközpontba a tragikus múlt tényeivel, történéseivel, fájó tapasztalataival meg ne ismerkedjék.

 

Csatolmányok

Név Méret
Pava_utcai_zsinagoga_1923.jpg 673 KB
Alapko_letetele_10-eves_evf.doc 30 KB