1944. október 11-én, a kiskunhalasi vasútállomáson és a város környékén a 101/322 munkásszázad 196 zsidó munkaszolgálatosát SS katonák gyilkolták meg. Az áldozatok többségében pesti fiatalok voltak, 18 éves körüliek. A vasútállomás mellett, a velük ásatott gödörben földelték el az áldozatokat. 1946-os exhumálásuk után a Kozma utcai izraelita temetőben lett a végső nyughelyük. A tragédiát 20-40 munkaszolgálatos élte túl a keretlegények és a kiskunhalasiak segítsége révén. A népbírósági perekben magyar katonákat, vasutasokat és egyéb polgári személyeket vontak felelősségre. 

A felkavaró képeket is tartalmazó film emlékükre készült. 

A filmben látható archív képeket és dokumentumokat Frisch György, a NÜB elnöke bocsátotta a film készítőinek rendelkezésére. Az archív filmek a Magyar Nemzeti Filmarchívumból származnak.

A filmet készítette:

Bánki Miklós és Simonyi Andrea

Vélemények a témáról:*

Végső István, történész

“Az 1945 utáni, sokszor koncepciós, néphatalmi perekben jó néhány kiskunhalasit, honvédet is próbáltak bemártani, több-kevesebb sikerrel. A kihallgatásokról, perekről már akkoriban kiderült, hogy hamis tanúvallomásokon alapulnak.

Ugyanakkor több kiskunhalasi és magyar katona is igyekezett az öldöklésből menekülő zsidókat segíteni, bújtatni. Ennek köszönhető, hogy a közel 220-230 fős munkaszázadból 30-40 ember maradt életben. Közülük többen ma is élnek. Egyikük Kiskunhalason házasodott meg, és egy ideig itt is telepedett le.”

Irodalom: Végső István – Simko Balázs: Zsidósors Kiskunhalason – kisvárosi út a holokauszthoz. L’Harmattan, Budapest, 2009.

Bánki Miklós, a film készítője

“A Kiskunhalasi tömeggyilkosság kapcsán az események pontos felderítése, rekonstruálása, az elkövetők utáni beazonosítási szándék, aligha nevezhető koncepciós pernek. Pláne akkor nem lehet koncepciós per, ha már a tényfeltárás és a kihallgatások idején kiderült, hogy olyan tanúvallomások is elhangzottak az elkövetőkre, és társ tetteseikre, amelyek nem voltak bizonyíthatóak, így a bírósági eljárás során ezeket az ellentmondásokat sikerült kiszűrni. (A hivatkozott írás „Zsidósors Kiskunhalason” ezt meg is említi.)  A tényfeltárás egyik szorgalmazója épp az a munkaszolgálatos volt aki az öldöklés elől egy kiskunhalasi családnál bújt meg, majd később ide be is nősült. (Tudomásom szerint ő kb. 13 éve hunyt el.)    

A század kb. 208 munkaszolgálatosból  állt, 10-15 ember élte túl az öldöklést.  Az a feltételezés, és pár esetben megerősített tanúvallomás, hogy több kiskunhalasi lakos, és magyar katona is mentett meg munkaszolgálatost a hajtóvadászat során, az nem lehet ellensúlya annak a ténynek, hogy itt 196 fiatalt mészároltak le a tettesek, akik  honvédek, délvidéki-magyar vasutasok, magyarul tökéletesen tudó bácskai származású SS katonák voltak . Továbbá bizonyítottan néhány helyi lakos is segítette az öldöklés elől menekülni próbáló emberek felkutatását, összeszedését.

Ami viszont elgondolkoztató, hogy ez a tömeggyilkosság még a nyilas hatalomátvétel előtt történt, amikor is az úgynevezett német megszállás ellenére volt magyar kormányzónk,  Horthy által kinevezett kormányunk, működő parlamentünk, és saját közigazgatásunk. A könyv is említi, hogy ez a tömeggyilkosság a „Horthy-korszak” egyik legsötétebb fejezete.”

*A témához fűződő, az olvasók által hozzánk jutott helytörténeti információkat, véleményeket közzétesszük, de azok nem képviselik a Holokauszt Emlékközpont hivatalos álláspontját.