A kiállítás egy kiáltás

03 jan

Az országjáró Auschwitz Album vándorkiállítást Veszprémben a Vetési Albert Gimnáziumban mutatták be 2011. november 27 és december 2 között. A kiállítás 2007 óta járja az országot, létrejötte óta 31 helyszínen fordult meg, 900 diák tárlatvezetőt készítettek fel a fotók bemutatására, melyeket eddig 44 ezer ember látott.

A megnyitón Bárány László A soá napja című filmjéből játszottak be részleteket holokauszt túlélők visszaemlékezéseiről. A vendégeket Nagy Imre, az Agape Kulturális Alapítvány elnöke köszöntötte, aki kiemelte, egy felmérés szerint a magyarok tizenkét százaléka tagadja a holokausztot, többek között ezért is kell még ma is beszélnünk róla. Az antiszemitizmus ma is jelen van, ezért a kiállítás egy kiáltás, mely a rasszizmus, az emberi gyűlölködés ellen szól.

A város nevében Brányi Mária alpolgármester mondott beszédet. Pécsi Tibor, a tárlat anyagát összeállító Holokauszt Emlékközpont munkatársa közölte, Veszprém már a 37. állomása az országot 2004 óta járó vándorkiállításnak, amit eddig 44 ezren láttak. Emlékeztetett rá, hogy: Az antiszemitizmus több ezer éve létezik, de még ma is vannak olyanok, akik büntetlenül tehetnek rasszista, antiszemitista megjegyzéseket, a legnagyobb szégyen pedig, hogy közülük többen a magyar Parlamentben ülnek.

A vándorkiállítás december 2-ig minden nap 8-16 óráig ingyenesen volt megtekinthető a Vetési Gimnázium aulájában. A tárlatot Veszprémből összesen 2590 látogató tekintette meg, ebből 2300 diák.  A kiállítás tárlatvezetését – egy intenzív képzést követően – 43 középiskolás diák látta el.

Forrás: Naplo-online.hu

További médiamegjelenések:

Beszélnünk kell a múltról  Vehir.hu>>

A Veszprémi tv tudósítása>>

„A gyilkosok gyilkolni, az áldozatok meghalni jöttek ide” Veszport.hu >>

Nyílt levél Nagy Imrének Veszprem.jobbik.hu>>

Előző bejegyzés

A pusztulás kőszegi emlékei

Következő bejegyzés

Lom STOP! – emlékmentés ma