A magyar kultúra veszteségei című esszépályázat díjátadója

  • Főoldal
  • Hazai
  • A magyar kultúra veszteségei című esszépályázat díjátadója
18 febr

A Holokauszt Emlékközpont A magyar kultúra napja programjaihoz csatlakozva, január 23-án rendezte meg A magyar kultúra veszteségei  címmel kiírt pályázat díjátadó ünnepségét az Osztrák Kulturális Fórum szalonjában. A középiskolai diákok számára meghirdetett pályázatra 65 pályamű érkezett szerte az országból, felölelve a magyar kultúra, a tudomány szinte minden területét. A pályázatra érkezett legjobb esszéket honlapunkon, e cikk alján is olvashatják.

A verseny kiírásával a Holokauszt Emlékközpont azt kívánta elérni, hogy a fiatal korosztály a magyar holokauszt történetét egy-egy kiemelkedő személyiség életén, sorsán keresztül mélyebben és személyesebben ismerje meg. Szembesüljön azzal, milyen veszteségek érték a magyar szellemi életet a kiemelkedően tehetséges, magas szakmai és esztétikai értékeket létrehozó, zsidó származású alkotók elvesztésével. Az elkészült pályázatoknak köszönhetően az üldöztetés áldozatául esett alkotók munkásságát mind több fiatal ismerje meg, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy csonkán maradt életművük ne merüljön feledésbe, a magyar emlékezetkultúra részévé váljon.

A magas színvonalú munkáknak köszönhetőn a Bíráló Bizottság az első három helyezés mellett 16 különdíjat ítélt oda.

Első helyezett:

Gál Fanni, szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium,

téma: Sárközi György, felkészítő tanár: Baráth Márta

Második helyezett:

Lanku Máté, miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium,

téma: Szerb Antal

Harmadik helyezett:

Vigh Márta, budapesti Klebelsberg Kunó Gimnázium,

téma: Richter Gedeon, felkészítő tanár: Matusné Németh Eszter

Különdíjasok:   

Borsche Anna, Sztehló Gábor Evangélikus Gimnázium, Budapest,

téma: Weiner Leó, felkészítő tanár. Baglyos Natália

Deák László Olivér, Hamvas Béla Gimnázium , Oroszlány,

téma: Gelléri Andor Endre, felksézítő tanár: Mészárosné Fülöp Laura

Ferenczi Debóra, Bornemisza Péter Gimnázium, Budapest

téma:Gelléri Andor Endre, felkészítő tanár: Turai Julianna

Grósz Szabina Ajándék, Szegedi Gazdasági Középiskola, Szeged

téma: Vadász Endre, felkészítő tanár: Dr. Varczába Anna

Horváth Klaudia Gabriella, Hamvas Béla Gimnázium, Oroszlány

téma: Szerb Antal, felkészítő tanár: Mészárosné Fülöp Laura

Juhász Erzsébet,  Európa 2000 Középiskola, Budapest

téma: Rejtő Jenő, felksézítő tanár: Kiss Károly

Koncsos Natália, Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest

téma: Bálint György

Körei Réka Enikő, Herman Ottó Gimnázium, Miskolc

téma. Bródy Imre, felkészítő tanár: Subicz Róbert

Latinovits Katalin, Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém

téma: Szerb Antal, felkészítő tanár: Horváth Eszter

Németh Nóra Viktória, Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok

téma: Farkas István, felkészítő tanár: Baráth Márta

Polyák Anna, Szent István Gimnázium,  Kalocsa

téma: Ámos Imre, felkészítő tanár: Dr. Magóné Tóth Gyöngyi

Rubin Eszter, Scheiber Sándor Gimnázium, Budapest

téma: Szerb Antal, felkészítő tanár: Forgács Éva

Szabó Petra Daniella, Babits Mihály Gyakorló Gimnázium, Pécs

téma: Rejtő Jenő, felkészítő tanár: Engel Mária

Szinai Krisztina Zsófia, Széchenyi István Gimnázium, Sopron

téma: Komor Marcell, felkészítő tanár: Greksza Tünde

Szoboszlay Pál, Zrínyi Ilona Gimnázium , Nyíregyháza

téma: Szerb Antal felkészítő tanár: Gönczi Ágnes és Kovácsné Győri Gabriella

Urbán Balázs, Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom

téma: Richter Gedeon, felkészítő tanár: Peragovics Ferenc

A díjátadón, az értékelést követően a nyertes tanulók és felkészítő tanáraik néhány részlet felolvasásával ismerkednek meg egymás munkáival, majd személyesen is találkoztak és beszélgettek túlélőkkel, az általuk bemutatott korszak szemtanúival.

 

Szervezők:

Holokauszt Emlékközpont

Osztrák Kulturális Fórum

Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete

Budapesti Holokauszt Intézet

Kiemelt médiapartner: a Múlt-kor

 

Az alábbi pályaművek a tanulók engedélyével kerültek publikálásra.