Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat

26 jan

Publication date: 2011-01-17

Átadták a Raoul Wallenberg-díjat hétfőn Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban; a holokauszt idején több tízezer embert megmentő svéd diplomatáról elnevezett elismerést az idén Csillei Béla tanár, Orián Géza szociális munkás és a Sófár című újság szerkesztősége kapta meg.

Forrás: Nol.hu, 2011. január 17.

Cecilia Björner, Svédország budapesti nagykövete ünnepi beszédében elmondta, hogy Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójára, amelyet 2012-ben ünnepelnek, számos eseménnyel készülnek.

A nagykövet hangsúlyozta: a szabadságért, az emberi jogok tiszteletben tartásáért meg kell küzdeni, ezért fontosnak kell lennie az egész világ számára, hogy az emberek folytassák Raoul Wallenberg tevékenységét. Nap mint nap meg kell ezt a harcot vívni, ezért kell emlékezni Wallenbergre, akinek “inspirálnia kell bennünket” – fogalmazott.

Marinovich Endre, az Antall József Baráti Társaság elnöke ünnepi beszédében rámutatott: Wallenberg éppen befejezte embermentő tevékenységét, túlélte a nyilasok és nácik garázdálkodásait, amikor a szovjet felszabadítók elfogták, később pedig megölték.

Wallenberg cselekedeteit az ügy iránti eltökéltség és a személyes alázat jellemezte leginkább. Személyes szempontjait félretéve tette dolgát, saját életét is kockára téve – jegyezte meg.

Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület soros elnöke elmondta: 2012-ben a Wallenberg nevét viselő összes alapítvány képviselőit szeretnék meghívni Magyarországra.

Rauh Edit, a díj bíráló bizottságának elnöke az egyebek mellett a Raoul Wallenberg Alapítvány és a Raoul Wallenberg Egyesület által alapított elismerés átadásán közölte: az először tavaly átadott díjban azok részesülhetnek, akik aktívan közreműködnek a különböző népcsoportok, felekezetek, vallási közösségek együttélésében, az egymás iránti előítélet leküzdésében. A kitüntetés az oklevélen és emlékplaketten kívül pénzjutalommal is jár.

Kitért arra, hogy mind az EU-ban, mind Magyarországon tapasztalhatók olyan társadalmi jelenségek, amelyek a közösségeket egymással szembeállítják. Ez ellen tenni kell, a díj odaítélése is ezt a célt szolgálja – tette hozzá.

Laudációjában elmondta: Csillei Béla tanár felzárkóztató, pályaorientációs programjának keretében a diákok újra folytathatják a korábban megszakított alap- vagy középfokú tanulmányaikat. Az integrált tanulmányi projekt vállalja romák és más hátrányos helyzetűek továbbtanulását, ötvenen közülük már a felsőoktatásba is bejutottak.

Rauh Edit a másik kitüntetett, Orián Géza szociális munkást méltatva elmondta, hogy a református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának tagjaként drogfüggő fiatalokkal foglalkozott. Jelenleg a főváros IX. kerületében nehéz sorsú gyermekeket támogat iskolakezdéskor, illetve táboroztatja őket nyaranta, mikuláskor pedig ajándékot oszt nekik. Orián Géza dél-baranyai falvakban is segít a roma fiataloknak a továbbtanulásban.

A több mint tíz éve megjelenő Sófár című havilap az antiszemitizmus ellen küzd, visszaemlékezéseket is közöl a holokausztról – mondta Rauh Edit. A lap hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok és az idősebb generációk is jobban megismerhessék a vészkorszak történéseit – fűzte hozzá.

A rendezvény keretében átadták a Raoul Wallenberg Egyesület által diákoknak meghirdetett Régen volt – hol is volt? című holokauszt-ismereti vetélkedő díjait.

Az ünnepség után a résztvevők megkoszorúzták Raoul Wallenberg XIII. kerületben lévő emléktábláját.